Rita tavaly készítette el első írógéptáskáját egy antik Mercedes típusú gépből, amely sokáig csak a La Masni Hajós utcai boltjában pihent. Aztán jött az ötlet: az irodalom és a divat összekapcsolása. Rita tavaly kortárs írónőknek készített személyre szabott írógéptáskát.
A tulajdonosok között van Szécsi Noémi, Vass Virág, Karafiáth Orsolya és Kemény Lili. Rita idén újabb közös projekttel rukkolt elő: táskákat készített az említett írók egy-egy könyvéből, a Krasznaja Moszkva, a Cigánykártya és a Madaram című kötetből. A táskákon nemcsak a könyvek címlapja köszön vissza, de a belsejében Rita számára kedves idézetek olvashatók az írásokból. Az írógéptáskák mellett a billentyűzetekből, alkatrészekből ékszerek, kiegészítők születtek.
– Ideje, hogy a divat világa ne csupán a súlytalan, pillanatnyi sztárokról szóljon. Egy divattervező alkotásai ugyanúgy értékeket képviselnek, elgondolkodtatnak, ahogyan a képzőművészet, a zene és az irodalom. Olyan kortárs írókat szeretnék táskáimmal, öltözékeimmel népszerűsíteni, akik adtak nekem valamit, ami által több lehettem. A Gépírónő projekt hídként köti össze a divatot és a kortárs irodalmat. Ez egyfajta kultúrmisszió, amelynek az a célja, hogy lerombolja a falakat a divat világa és az irodalom között, és népszerűsítse a szépírókat – vallja a fiatal tervezőlány.
Rita új kollekciója, amit a Múzeumok éjszakáján mutattak be, egyszerre életvidám és merész, elegáns és extravagáns, ahogy ezt Ritától már megszokhattuk. Pólóin az írónőktől származó idézetek vagy épp a Lánchíd és annak oroszlánjai köszönnek vissza. Elegáns, magas derekú szoknyáit a budai Vár utcácskáinak macskakövei, a Hajós utca kanálisai, pocakban növekvő békakirályfik díszítik. Kentaurgrafikával díszített egyenes vonalú nyári ruhája és a Volkswagen bogaras szoknyája kötelező viselet erre a nyárra. A nagy sikerű kutyás bőrönd mellett most a tatus lett a sztár, de a röntgenezett kaméleon retikül is megtalálta már a rajongótáborát. És idén végre Rita megvalósította régóta dédelgetett álmát is: Vespa motorokból és régi teherautókból származó oldtimer kilométerórákkal díszített táskáit, szütyőit, bőröndjeit is itt láthatta először a közönség, amelyekből angolnabőrrel vegyítve több típust elkészített férfiak számára is.
Rita új kollekciójának werkfilmje: