L. Simon szerint vezetőváltás lesz a Nemzetiben

L. Simon László: a kormány kultúrpolitikáját a tradíció tiszteletére, a felkészültségre és az alázatra, a nyitottságra és az európaiságra kell építeni. A Nemzeti Színház élén pedig lehet, hogy vezetőváltás lesz.

Grund
2012. 06. 20. 12:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

L. Simon László kultúráért felelős államtitkár a VIII. Magyar Táncfesztivál nyitó gálaestjén a Győri Nemzeti Színházban úgy fogalmazott: a kormány kultúrpolitikáját a tradíció tiszteletére, másrészt a felkészültségre és az alázatra, harmadrészt pedig a nyitottságra, az európaiságra kell építeni. Az újonnan kinevezett államtitkár szerint a táncművészet a magyar kultúra és kultúrpolitika metaforája.

A táncművészet egyik pillére, az évezredes magyar kultúra alapelemeit ötvöző néptánc határozza meg identitásunkat. A klasszikus balett a tradicionális és egyetemes értékek fontosságát szimbolizálja, a kortárs kísérleti tánc a benne megjelenő nyitottsággal, progresszivitással alkotja a harmadik pillért.

L. Simon László a napokban a Duna Tv Közbeszéd című műsorában úgy nyilatkozott a Nemzeti Kulturális Alap átalakításával kapcsolatban, hogy a miniszter a jövőben nem ruházhatja át az elnöki jogköröket. Az NKA-nak megalakulása óta a miniszter a vezetője, aki ezt a feladatot delegálhatta bárkinek. A jelenlegi döntés szerint megőrizik az NKA pénzügyi függetlenségét, szakmai önállóságát, a kuratóriumi döntéshozatali rendszert, de az irányítás egy kézben lesz. Az államtitkár alelnökként segíti majd a miniszter feladatait.

A Nemzeti Színház igazgatói pályázata kapcsán – a jelenlegi igazgató, Alföldi Róbert kinevezése 2013 nyarán jár le – az államtitkár azt mondta, úgy véli, vezetőváltás lesz. „Alföldi Róbertnek vannak érdemei és vannak olyan dolgai, ami miatt sokan támadták. Ha pályázik, meglátjuk, kik fognak még vele együtt pályázni, hogy hogyan fog felállni a szakmai kuratórium” – fogalmazott L. Simon a Duna Tv-nek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.