Rekordáron kelt el a kalandos sorsú Krisztus-festmény

Az alkotó, vagyis Girolamo Romanino esetében árverési rekordot jelentő 4,6 millió dollárért – 1,1 milliárd forintnak megfelelő összegért – cserélt gazdát a New York-i Christie's aukciós ház árverésén az a Krisztust ábrázoló 16. századi festmény, amelyet több mint egy évtizednyi tulajdonjogi huzavona után az eredeti gazdájának örökösei bocsátottak árverésre.

Grund
2012. 06. 08. 10:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Girolamo Romanino itáliai művész által 1538-ban festett, Cristo portacroce (Keresztvivő Krisztus) című alkotás az amerikai hatóságok közreműködéssel került vissza a közelmúltban az eredeti tulajdonosa, Federico Gentili di Giuseppe örököseihez. Az olasz származású zsidó műgyűjtő 1914-ben vásárolta meg a művet. A férfi 1940-ben meghalt, mielőtt a nácik megszállták Franciaországot, a családja pedig elmenekült a németek elől.

A festményt – Gentili gyűjteményének több mint hetven másik darabjával együtt – a Vichy-kormány 1941-ben eladta. A férfi örökösei kitartottak amellett, hogy a bábkormány jogtalanul adott túl a műalkotáson.
A festményt a milánói Brerá képtár őrizte, de egy időre kölcsönadta egy amerikai múzeumnak. Idén februárban végül egy amerikai bíróság elrendelte az alkotás visszaszolgáltatását. Gentili örökösei pedig úgy döntöttek, hogy eladják a festményt, amely így a Christie's régi mesterek munkáit felvonultató szerdai New York-i árverésének a fénypontja lett.


A licit 12,5 millió dolláros (2,9 milliárd forintos) összbevételt hozott. Az aukció Philippe de Champaigne (1602–1674) festőművész számára is rekordot jelentett: A szent család verébbel című alkotása a 250 ezer dollárról szóló előzetes becslések több mint kétszereséért cserélt gazdát.

Az aukción többek között a New York-i Metropolitan Múzeum, az Art Institute of Chicago és a San Franciscó-i Szépművészeti Múzeum gyűjteményének néhány darabjára is lehetett licitálni. A 18. századi francia tájképfestő, Hubert Robert párban kínált két alkotása – közvetítői díjjal együtt – több mint 1,8 millió dollárért kelt el, szintén túlszárnyalva az előzetes becsléseket.

A Sotheby's aukciós ház szintén szerdai New York-i árverésének összbevétele 5,2 millió dollár (1,3 milliárd forintnak megfelelő összeg) volt. A régi mesterek alkotásait felvonultató e heti árverések bevétele elmaradt a téli aukciók sikerétől, amelyek összesen 120 millió dollárt hoztak a konyhára.

A Sotheby's régi mesterek munkáit kínáló londoni árverésének fénypontja idősebb Lucas Cranach egy műve, a Feilitzsch-oltár című lesz. Az alkotás akár a hatmillió fontos (2,2 milliárd forintnak megfelelő összegű) leütési árat is elérheti. A Christie' aukciósház szintén júliusban esedékes, azonos témájú londoni licitjének legizgalmasabb tétele pedig John Constable angol tájképfestő The Lock című alkotása lesz, amelynek leütési árát nagyjából 20-25 millió font (7,4-9,2 milliárd forintnak megfelelő összeg) közé becsülik a szakértők.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.