Karánsebessy Lukács polgármester elmondta, az oktatásra és szórakoztató pihenésre alkalmas, hagyományőrző élményparkban már idén nyári táborok várják a római kor iránt érdeklődő gyerekeket és felnőtteket.
A „Rómaiak nyomában a Duna mentén” projekt keretén belül létrehozott élménypark lehetőséget kínál fesztiválok, rendezvények és történelmi események újrajátszásának lebonyolítására. A látogatók kézműves tevékenységek és bemutatók révén idézhetik fel a római kor szellemiségét. A táborokat és foglalkozásokat ókori hagyományőrző egyesületekkel együttműködve szervezik: oktatók, kézművesek, mesteremberek, kelta, római, germán és nomád katonai hagyományőrzők varázsolják a látogatók elé a római tábori életét.
Az élménypark minden évben áprilistól októberig látogatható. A beruházás teljes költsége 125 millió forint volt, ebből 14 millió forintot az önkormányzat biztosított, a fennmaradó összeg a Magyarország–Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatása.
Almásfüzitő a beruházással a római korhoz kapcsolódó gyűjteményekből, múzeumokból, kiállítóhelyekből és régészeti parkokból álló kulturális turisztikai útvonal részévé válik, amelynek létrehozását a Magyar Limes Szövetség tűzte ki céljául. A település területét a rómaiak Kr. e. 12-ben hódították meg a keltáktól és az illírektől, és a helyet előző lakóikról Azaumnak nevezték el. Claudius császár a limes kiépítésekor Azaumot alkalmasnak találta határvédelemre, így a település tovább élt, mint védelmi erődítmény, a Római Birodalom határvédelmi rendszere, a limes része.

Magyar Péternek Lázár János adta meg a kegyelemdöfést