Szikora: Virtuális történelmi pantheont építünk

Hosszas interregnum után újra lesz igazgatója a székesfehérvári színháznak: Szikora Jánossal a művészi kettősségről, a templomépítésről, és a közelmúlt eseményeiről beszélgettünk.

– Mikor döntette el, hogy pályázik a székesfehérvári igazgatói posztra?
– Akkor, mikor harmadszorra is kiírták a pályázatot. Az Új Színház-as munkám megszűnése után többen kérdezték, miért nem próbálom meg.

– Csányi János és Matuz János lesznek a közvetlen segítői.
– A csapatot kiegészíti még Bagó Bertalan és Hargitai Iván is, akiknek szerepe nemcsak rendezői jelenlétükre korlátozódik, hiszen ők lesznek a prózai tagozat művészi munkájának vezetői. Ebben burkoltan benne van az a célkitűzésem, hogy évek során a Vörösmarty Színház többtagozatos intézménnyé váljon. Remélem, hogy a fehérvári színház adottságai, költségvetése, a közönség várakozása is lehetővé teszi majd mindezt. Csányi János és Matúz János az oktatási és történelmi stratégiánk valamint a színház társadalmi kapcsolatainak irányítói lesznek.

– Bagó Bertalan és Hargitai Iván rendezőkkel mára az Új Színházban is együtt dolgozott.
– Szerencsétlen helyzetbe kerültünk, mert pont arra az évadra állt össze ez a rendezői közösség, amelyikben a jövő elúszott. A különböző színházi látásmódunk ellenére nagyon jól megértjük egymást, hasonlóképpen gondolkodunk a világról, a művészetről. Az Új Színházat elhagyva volt egy hallgatólagos megegyezés köztünk: jó volna találni egy olyan helyet, ahol ez a rendezői triász együtt folytathatná a munkát. A sors elénk hozta Fehérvárt – a nagy lehetőséget, amiről álmodtunk, és ahol folytatni tudjuk azt, amit az Új Színházban elkezdtünk. A pályázatunkban szereplő elképzelések például zömében azokból az ötletekből álltak össze, amit a Paulay utcában valósítottunk volna meg.

– Az Új Színházban eltöltött időszakot lezártnak tekinti? Számot vetett az ott történt eseményekkel?
– Szomorú vagyok amiatt, hogy egy társulat egyik napról a másikra képes kártyavárként összedőlni, hogy egy tegnap még élő művészi alakulat mára már a színháztörténelem részévé vált. Ha most nem egy nyertes színházigazgatói pályázat után beszélgetnénk, akkor egy sokkal kiábrándultabb, keserűbb ember ülne önnel szemben. Az a helyzet, amelybe most kerültem, kisöpört belőlem mindent ezzel kapcsolatban. Ha annak a nagyon bonyolult és szomorú történetnek az eseményeivel foglalkoznék még mindig, az csak elszívná az erőt attól az ambíciótól, amely most mozgat. Előre kell néznem, az új dolgokra kell koncentrálnom.

– Milyen előadásokban gondolkodnak?
– Mindhárman különösen vonzódunk a regény- és filmadaptációkhoz. Hargitai Iván jelenleg például a Jadviga párnája című adaptáción dolgozik , ezt szeretnénk Fehérváron is bemutatni a későbbiekben. De a terveink között szerepel például George Orwell 1984 utópisztikus regényének, vagy épp Lars von Trier Táncos a sötétben című filmjének a színpadra alkalmazása.

– Pályázatában a város történelmére építő nagyszabású koncepciót fogalmazott meg. Mit takar mindez?
– Öt év alatt szeretnénk egy virtuális történelmi pantheont felépíteni. Az első öt évszázad királyainak életét mutatnánk be, ezért nagyszabású történelmi drámapályázatot indítunk útjára, a kortárs drámairodalom képviselőit szeretnénk megszólítani hozzá. Ezekből állna össze egy olyan történelmi drámaív, amely elsősorban a Fehérváron megkoronázott királyaink életét, történelmet formáló eseményeit elevenítené föl. Unikális törekvésről van szó hiszen speciális módon szeretnénk igazodni a történelemoktatás követelményeihez is. A történelmi emlékezet – finoman szólva – hiányos Magyarországon. Épp ezért feltett szándékunk, hogy a fiatal generáció történelmi emléktudatát felfrissítsük és új tartalommal töltsük meg. Nyaranta szeretnénk olyan nyári játékokat is szervezni, amelyek egy-egy királyunk életét, a korszak kultúrtörekvéseit idézik meg.

– Mi lesz a társulattal?
– Az évad végéig szól a szerződése a színészeknek. Lelkileg nagyon megnyugtató ez a helyzet: nem kell fejeknek hullania. Van időnk megismerni őket, figyelve a munkájukat, őszintén, megalapozottan dönthetünk majd arról, kivel szeretnénk közülük a jövőben is dolgozni. Az már biztos, hogy addig is lesznek vendégművészek, az ő meghívásuk pedig összefügg a társulatépítő szándékainkkal.

– Milyen elvárásai vannak most önmagával szemben?
– Nem azért szeretnék színházvezető lenni, hogy rendezhessek. Szikora János színházigazgató konzervatívabb és szigorúbb, mint Szikora János rendező. Még az is előfordulhat, hogy ez a direktor nem mindig engedi be a színházába Szikorát, a rendezőt. A színház számomra most egy építő szenvedély terepe. Ha ez nem volna meg bennem, nem is vállaltam volna ezt a feladatot. Templomot szeretnék felépíteni Székesfehérváron. Öt év alatt minden építész, történész és régész fiaskó után fel fogom építeni a Szent István által alapított Nagyboldogasszony-bazilikát. Virtuálisan létrehozom azt a helyet, amelyben a magyar történelem meghatározó személyeinek élete előtt tiszteleghetünk.

– A következő évadot a megbízott igazgató, Quintus Konrád állította össze. Ennek ellenére tervez változtatásokat?
– December 31-éig a műsortervben nincs változás. Az évad második felének alakulásába viszont már nekünk is van beleszólásunk. Például Bagó Bertalan újrarendezi a színház nélkül maradt Don Carlost – székesfehérvári művészekkel. A két főszereplő, Gáspár Sándor és Cserhalmi György persze továbbviszik a szerepüket. Ekkor kerül majd bemutatásra a Jadviga párnája, de tervezünk például vígopera-bemutatót is: A sevillai borbélyt.

– Mi lesz a társulattal?
– Az évad végéig szól a szerződése a színészeknek. Lelkileg nagyon megnyugtató ez a helyzet: nem kell fejeknek hullania. Van időnk megismerni őket, figyelve a munkájukat, őszintén, megalapozottan dönthetünk majd arról, kivel szeretnénk közülük a jövőben is dolgozni. Az már biztos, hogy addig is lesznek vendégművészek, az ő meghívásuk pedig összefügg a társulatépítő szándékainkkal.

– Milyen elvárásai vannak most önmagával szemben?
– Nem azért szeretnék színházvezető lenni, hogy rendezhessek. Szikora János színházigazgató konzervatívabb és szigorúbb, mint Szikora János rendező. Még az is előfordulhat, hogy ez a direktor nem mindig engedi be a színházába Szikorát, a rendezőt. A színház számomra most egy építő szenvedély terepe. Ha ez nem volna meg bennem, nem is vállaltam volna ezt a feladatot. Templomot szeretnék felépíteni Székesfehérváron. Öt év alatt minden építész, történész és régész fiaskó után fel fogom építeni a Szent István által alapított Nagyboldogasszony bazilikát. Virtuálisan létrehozom azt a helyet, amelyben a magyar történelem meghatározó személyeinek élete előtt tiszteleghetünk.

– Egy márciusi interjúban úgy nyilatkozott, hogy „a két színházi társaságosdi egy agyrém!” (Magyar Színházi Társaság és Magyar Teátrumi Társaság – a szerk.) Véleményét akkor azért nem rejtette véka alá, mert – ahogy megfogalmazta – „nincs pozíciója, nincs színháza, amit féltenie kéne.” A helyzet azóta némileg változott.
– Most sem fogok hallgatni ebben a kérdésben. Egy ekkora országban nem teheti meg a szakma, hogy szekértáborok mögé sáncolja el magát. Ez nonszensz. A színházi szakmát egyetlen, egységes szervezetnek kellene képviselni. Most mindkét társaságnak fel kellene ismernie, hogy más kirekesztésével senkinek sem lesz jobb. Különös magyar átok, hogy nekem akkor jó, ha neked rossz. Közös gondolkodásra van szükség, ami halványan talán, de megszületni látszik.

– Mit vár az idei, megváltozott szerkezetű Pécsi Országos Színházi Találkozótól?
– Őszinte kíváncsiság van bennem.

– Jövő vasárnap mutatja be a Bánfalvy Ági International Studio a Városmajori Szabadtéri Színpadon Szabó Magda Abigél című regényének színpadi adaptációját az ön rendezésében. Sokak számára Abigél története egyet jelent Zsurzs Éva ikonikus filmjével.
– Tudom, hogy nem lehet megúszni a filmmel való összehasonlítást. Az alapattitűdöm az volt, hogy legyünk hűtlenek a filmhez, és legyünk hűek Szabó Magda regényéhez. Nem azt az élményt fogja nyújtani ez az előadás, mint a film. Reményem szerint a miénk sokkal sűrítettebb, dramatikusabb és keményebb lesz.