Az egri vár és erődrendszer turisztikai attrakcióinak fejlesztése során megvalósul az egykori provizori palota dézsmapince-rendszerének, illetve a Szép bástyának a turisztikai fejlesztése, az egykori kovácsműhely rekonstrukciója, egy úgynevezett Török-kert és a Vársétány, illetve egy játszótér, az Apródvár kialakítása. A provizori pincerendszerben a tervek szerint bormúzeumot is kialakítanak. A megépülő fogadóépületben és három szinten, közel 1300 négyzetméternyi új kiállítótér jön létre. A Szép-bástya tetején körkilátó terasz, kálváriadomb létesül, ahonnan az egész vár és környékének egyedülálló bemutatása válik lehetségessé. A mesterségek házát alakítják ki a vár egykori kovácsműhelyének helyreállításával. A falak konzerválásával megvalósul a bástyaudvar revitalizációja; a teraszos rendszerű területen jön létre a Török-kert és az Apródvár elnevezésű játszópark.
A tervek szerint a rekonstrukció 2014-re fejeződik be, és évi 300-350 ezer látogatóra számítanak a fenntartók a műemlékegyüttesben. Az egri vár Magyarország egyik leglátogatottabb műemléke, a vár történetét bemutató korábbi kiállítást 18 év alatt tízmillióan tekintették meg.
Újabb elemekkel bővül az egri vár turisztikai fejlesztése
Az eredeti elképzelésekhez képest újabb elemekkel bővül az egri vár idén megkezdődő, 1,75 milliárd forint értékű turisztikai fejlesztése és rekonstrukciója.
2012. 06. 19. 13:47
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!