A honlap úgy tudja, hogy a Pixar stúdió már meg is egyezett a szakemberrel, aki annak idején épp a Némó nyomában révén érdemelte ki első Oscar-díját. A filmest később a Wall-E című alkotásáért is díjazta az amerikai filmakadémia.
A Némó nyomában első része szeptemberben háromdimenziós változatban tér vissza a mozikba. Az animációs mű annak idején világszerte 900 millió dolláros jegybevételt hozott a gyártónak. A második rész forgatókönyvét Victoria Strouse írja. A The Hollywood Reporter értesülése szerint a film azonban várhatóan csak 2016-ban kerül a mozikba. „A folytatásoknak mindig rossz szájíze van, még soha nem csináltam egyet sem – mondta Stanton nemrégiben a ComingSoon.net nevű portálnak. – Mindazonáltal nem vagyok ellene, ha olyan a történet, amelyet szeretünk és szeretnénk megcsinálni.”
Stanton a közelmúltban nagy bukást élt meg a John Carter című alkotással, a film világszerte elmaradt a várakozásoktól, költségvetése ugyanakkor tetemes – 200 millió dolláros – volt.
2016-ban térhet vissza Némó
Folytatást kap az utóbbi évtized egyik legkedveltebb rajzfilmje, a Némó nyomában című 2003-as alkotás – értesült a Deadline nevű filmes portál, amely szerint a második részt Andrew Stanton rendezi.
2012. 07. 18. 9:46
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!