Amikor már a nagymama is letölt

Sokan vásárolnának e-könyveket, de kevés a legális tartalom – állítja Farkas István blogger. Gyorstalpaló a digitális könyvfogyasztásról.

– Az utóbbi időben láthatóan megélénkült a magyarországi e-könyv világ. Mi ennek az oka, hol tartunk ezen a téren?
– Ma nem lehet papíron kiadni semmit, aminek egy picit is van reménye a népszerűségre úgy, hogy ne készüljön belőle valamilyen – illegális – digitális másolat rövid időn belül. Azaz igény van a digitális olvasnivalóra. Ehhez képest durván háromezer cím érhető el nálunk kereskedelmileg legálisan. Ebből nincs harminc premier cím, de talán tíz se. Az ekonyvolvaso.blog.hu már 2009 óta, az Egyesülés az e-könyvekért pedig ezektől a napoktól kezdve azon dolgozik, hogy legyen legális és értelmes alternatíva. Azaz kurrens kiadványok, értelmes áron, vállalható feltételekkel. Amikor megszületett a szöveg digitalizálásának a lehetősége, akkor nem a kiadók csaptak le rá, hanem a civilek, akik elégedetlenek voltak a régi rendszerrel, amiben a fejük fölött döntötték el, mihez juthatnak hozzá. Ha akarok venni egy három-öt éve kiadott könyvet, könnyen megeshet, hogy nem találom. Boltban már, antikváriumban még nem. Fontos üzenete a blogomnak, hogy én elsősorban mint potenciális vevő írok a témáról.

Farkas István: „A kiadóellenességnek számos oka van, és ezek közül
egynémely sajnos jogos is”

Fotó: Kocsis Zoltán

– Sokan vannak, akik nyilván úgy érzik, túl gyorsan zajlik a digitális világ térhódítása. Nagyjából mióta kell komolyan számolni ezzel a fejleménnyel?
– Az egész történet az olyan elvetemült bölcsészekkel kezdődött, mint akik létrehozták 1971-ben a Gutenberg Projectet. Magyarországon az első verset a nyolcvanas években digitalizálták, aztán olyan őrült is akadt, aki versíró programot írt már 1981-ben. Szóval vannak előzmények, de igazán a kétezres évek elején kezdett felerősödni itthon a digitalizálás. Az egész azért érdekes, mert akkoriban már olyan szegmenseket is el lehetett érni, ahol a nyomtatott könyveknek alig volt szerepük. Gondoljunk a vakokra és gyengénlátókra, akik számára nem állt rendelkezésre igazán sok könyv, vagy a határon túli és a nemzetközi diaszpórában élő magyarokra, akik nem minden nehézség nélkül tudtak csak rendelni könyveket. Ebben az időszakban kialakult tehát a digitalizálás mikéntje és annak a gyakorlata is, hogy az így létrejött tartalmak kikhez jussanak el. 2005-ben történt egy váltás, amikor a föld alá kényszerült az egész, úgymond, mozgalom, addig ugyanis nyilvános oldalakon zajlott minden. Az egész ügy nevetséges volt, még KGB-szálat is felfedezni véltek a történetben szerepet kapott orosz szerver miatt. Ennek ellenére a folyamat nemhogy lassult volna, hanem még inkább felgyorsult. Sorra jönnek létre az ilyen oldalak, amelyeknek megvan a kialakult protokollja azzal kapcsolatban, hogy ki lehet tag, hogyan zajlik a digitalizálás. Fontos kiemelni, hogy ebben egy fillér haszon nincsen, mindenki önként adja ehhez az idejét. A következő lépés ezek után az, hogy ha már ilyen kidolgozottá vált a tartalmak digitalizálása és feldolgozása, akkor ideje nyomást gyakorolni a kiadókra, hogy ők is vegyék végre észre az ebben rejlő lehetőségeket. Persze lassan már ezen is túl vagyunk, a könyvkiadók érzik, hogy ez fontos, most inkább a feladat megoldása a kihívás.

– Az e-könyves fórumokon időnként egészen kiadóellenes hangok is megjelennek. Mennyire jogosak ezek a kirohanások?
– A kiadóellenességnek számos oka van, és ezek közül egynémely sajnos jogos is. A kiadók sokszor erőből tárgyalnak, és maguk akarják eldönteni, hogy mire van igény. Az olvasók keveset tudnak a kiadói munkáról, arról például, hogy milyen sokat kockáztatnak, hiszen tíz könyvből három lesz jobb esetben sikeres, de nem igazán látható előre, melyek lesznek ezek, tehát mind a tízbe bele kell rakni a munkát és a pénzt. A magyar kiadók koránt sincsenek irigylésre méltó helyzetben: tőkeszegények, ráadásul ki vannak szolgáltatva a terjesztőknek, az olvasóknak, a jogtulajdonosoknak és még a nyomdáknak is. Úgyhogy én személy szerint csodálom azokat, akik ilyen körülmények között is talpon tudnak maradni. Könnyű a kiadókra mutogatni, mert a nevüket adják a könyvhöz, pedig sokszor a terjesztők sokkal inkább hibáztathatók a piaci anomáliákért.

– Ahogy a zeneipar esetében, úgy itt sem egészen érti az ember a régebbi piaci szereplők nehézkes reagálást. Nem látták előre a könyvkiadók, hogy mi fog történni?
– A könyv, ahogy ma ismerjük, több száz éve ágyazódott be a kultúránkba. Mind a mai napig igaz az, hogy 100 emberből nyolcvan-kilencven inkább papíralapú formában szeretné megszerezni, elolvasni a könyvet. Sokak szerint az e-könyv nem könyv, mert nem susog, nem papír, nem kézzelfogható. Viszont százból akad azért tíz, aki vásárolna e-könyvet. Ha már a személyes vonatkozásoknál tartunk: gyakorlatilag bármilyen, kicsit is népszerű könyvhöz hozzáférek (mint ahogy bárki más is), ha nagyon kell. De munka van a felkutatásával, esetleg a fogyaszthatóvá alakításával, ráadásul nem akarok lelkiismereti kérdést csinálni az ügyből. Szóval szeretném, ha jó minőségben megkaphatnám az olvasnivalót, ha már egyszer hajlandó vagyok pénzt áldozni rá. A blog missziója az, hogy felmérjük ezeket az igényeket, és közvetítsük azok felé, akiknek módjukban áll ezen változtatni. Például ha már kifutottak a printek, és nem éri meg valamit a boltok polcain tartani, nem érdemes melegen tartani a nyomdagépet, legalább akkor legyen elérhető elektronikusan, megfelelő minőségben. Nyilván az egyidejű megjelenés (papír és elektronikus) lenne az ideális. Beszédesek egyébként az adatok. Ahogy említettem, körülbelül háromezer cím érhető el legálisan, de ha bemegyek a szürkezónába, akkor ott van legalább negyven-ötvenezer cím, a legkelendőbbek is. A legújabb George R. R. Martin-könyv is megvan már elektronikusan, ráadásul jól olvasható minőségben, ennek ellenére a papírkönyv kiválóan fogy, mint ahogy fogyott a maga idején a Harry Potter, a Da Vinci-kód vagy a Twighlight is. A könyvkiadók pedig, ha látják is ezeket a változásokat, és ha elszántak és akarják is, akkor is csak nagyon nehezen tudnak elmozdulni a jó irányba.

– A kiadók félelmeinek ellentmondanak azok a felmérések, amelyek szerint sok helyen – például Amerikában – az e-könyv olyanokat is rászoktatott az olvasásra, akiknek korábban ez nem volt magától értetődő tevékenység.
– Így van. A könyvesboltba járás, vagy akár a nyugodt, leülős olvasás sokak számára nem fér bele a hajszolt hétköznapokba. Számukra az e-könyv visszahozhatja az olvasás élményét, mivel kényelmes és időtakarékos megoldás. Egy e-könyv olvasó mindig ott lehet az embernél, és bármilyen holt időben lehet vele olvasni, legyen az egy hosszabb sor a pénztárnál, várakozás a bankban vagy a postán, tömegközlekedési eszközön, vagy a gyereket elkísérve a játszótérre, különórára vagy edzésre. E-könyvet lehet még olvasni okostelefonokon vagy tableteken is, innentől kezdve nincs többé „unalmas értekezlet”.

– És mennyire igaz az az állítás, hogy ha lesz végre tömegesen elérhető legális tartalom, akkor visszaszorul a könyvek beszkennelése és illegális megosztása?
– Ezen a téren is kétsebességes a világ: komoly eltérés van a Nyugat és a mi térségünk között. Amerikában már meg tudták lépni, hogy van legálisan elérhető zene 99 centért, és sokan nagyon jól megélnek ebből. De ott van példának Finnország is, ahol a Nokia nagyon komoly bajban van, és könnyen elképzelhető, hogy szélsőséges esetben például az Angry Birds című, nagyon népszerű játékot fejlesztő, szintén finn cég vásárolja majd meg. Ebben az esetben nem kizárt, hogy nemsokára nem a telefonon játszanak az emberek a játékkal, hanem az angry birdsös kütyükön lehet majd telefonálni is. Tehát nagyon sok minden változóban van, és nem ritkán ma már nem a drága szoftverek és a készülékek jelentik az igazi bevételforrást a magánfelhasználók piacán, hanem azok a szolgáltatások pörögnek – lásd Amazon vagy az iTunes –, ahol az emberek gondolkodás nélkül, ösztönösen döntve képesek egy-két metrójegy áráért megvenni az adott tartalmat vagy alkalmazást. Könyvet készíteni persze nehéz lenne ennyiből, pláne ilyen forgalmi adatok mellett, és nyilván jobb lenne a helyzet, ha már komoly piaca lenne a magyar e-könyvnek. Amerikában sincs ez nagyon másként, ott is előfordul például, hogy az e-könyv ára akár még magasabb is, mint a nyomtatotté. Ha tömegesen – és értelmes áron – lesz elérhető tartalom, akkor előbb-utóbb vissza fog szorulni a kalózkodás, mert nem éri meg majd bíbelődni vele, és vállalni a morális, esetlegesen a büntetőjogi konfliktusokat. De fontos látni, hogy nem a szigor fogja majd visszavetni az illegális megosztást, hanem a vásárlás kényelme.

– Tegyük fel, hogy valaki elhatározza: e-könyv-fogyasztó akar lenni. Mit tanácsolna neki?
– Mielőtt beruházna egy ilyen készülékbe, fontos lenne tájékozódnia, hogy honnan is fog tartalomhoz jutni. Nézzen körül a legális források között, elsősorban a MEK-et (Magyar Elektronikus Könyvtár – a szerk.) lehetne ajánlani, mert annak a leggazdagabb a tartalma. De sajnos tény, hogy nincsenek olyan kiszolgáló pontok a magyar interneten, ahol egyetlen áruházban látszana a teljes magyar e-könyv-választék. Ezzel szemben egy ismerősöm például azt mondta – miután vett egy amazonos e-könyv olvasót –, hogy félt a nagymama kezébe adni, mert a végén még véletlenül vásárol valamit. Ami igaz, hiszen elvileg tényleg nagyon könnyű vásárolni tartalmakat, de nem Magyarországon. Persze, amennyiben már a Google-ig eljut valaki, akkor azért elég hamar meg fogja találni a megfelelő forrásokat. Ott van például a fapadoskonyv.hu, a Bookline-hoz tartozó ekonyv.hu, valamint a Multimédiapláza, ami a Kossuth Kiadó fejlesztése. A megjelenítő eszközök is nagyon sokfélék, célszerű eldönteni, hogy milyen méretre, milyen szolgáltatásra van szükség: milyen formátumokat ismerjen az eszköz, lehessen-e vele a világhálón böngészni, vagy éppen valamilyen módon jegyzetekkel ellátni a szöveget.

– Akkor mégiscsak jogos sokak idegenkedése az új technológiától, hiszen a könyvesboltban látszólag minden megvásárolható, elérhető.
– Kezdjük ott, hogy a magyarországi könyvkiadás fejnehéz: van négy nagy terjesztő, egy marék nagyobb könyvkiadó és számos kicsi, miközben komoly csatározás folyik a piacon. Én azt gondolom, hogy a most zajló technológiai változások komoly lehetőségeket kínálnak a kis kiadóknak arra, hogy új rendszert, új terjesztői logikát építsenek ki. Hogy ne legyen ennyire centralizált a szakma, hogy ne elefántcsonttornyokról beszéljünk. A könyvesboltokban pedig nem érhető el minden, csak amit éppen piacon akarnak tartani, aminek épp akkor megfelelő a fogyási sebessége.

– De az ön által említett oldalak többsége szintén a nagy terjesztőkhöz tartozik, nem arról van szó, hogy ugyanaz a centralizálás zajlik éppen, mint ami a nyomtatott könyvek esetében már megtörtént?
– Önmagában – papír nélkül – elektronikus könyvkiadással foglalkozni Magyarországon ma még sajnos bukást jelent. Amennyire én tudom, ez idáig három olyan elektronikus könyv volt, amiből száznál is több példányt értékesítettek legális csatornákon keresztül. Viszont a papírkiadás mellett az elektronikus változatot is elkészíteni jelentéktelen többletköltséggel jár, és bármilyen furcsa, az elektronikus változat nem veti vissza a papírkönyvek forgalmát. Az sajnos magától is esik. Ésszerű haszonnal elektronikus könyvet kiadni csak a papírkiadással párhuzamosan, az egységköltség szinten tartása mellett lehet. A terjesztési centralizálás jó ellenszerei lehetnek a kölcsönös partnerségi programok, amikor a kis (kiadói) webboltok egymáshoz irányítják a vevőket, jutalékért, persze, valamint a Könyvár.hu jellegű katalógusok.

– Valahol azt olvastam, hogy Frei Tamás egyik könyvének beszkennelt változatát negyvenezren töltötték le illegálisan.
– Azért ez nem jelent negyvenezer elveszett olvasót, azokból, akik ilyen formán töltötték le ezt a könyvet, szerintem négyszázan, ha fizettek volna érte, de ez is számít. És persze biztosan vannak olyanok, akik az elektronikus változat elolvasása után döntenek a papíralapú könyv megvásárlása mellett, mert „a papír mégiscsak más”.

– Sokan panaszolják a különböző fórumokon, hogy drágák a magyar e-könyvek. Mi lenne az ideális ár?
– Könyve válogatja, de nagyjából ötszáz és kétezer forint közé kellene beférnie az árnak. A kiadói oldalról ez nyilván akkor lenne vállalható, ha már nagyon jó eladásokról beszélhetnénk. Azokkal a véleményekkel értek egyet, akik szerint az e-könyveket a papíralapú kiadás árának maximum 60-70 százalékáért kellene kínálni. Ehhez persze a kedvezményes áfa is kellene.

– És melyek a leginkább keresett tartalmak, amiket – legálisan vagy kevésbé legálisan – keresnek ezek az olvasók?
– A lektűr mindenképpen, a sci-fi-rajongók is egészen jó helyzetben vannak. Megdöbbentő módon a Júlia, a Romana és a hasonló történetek is tömegével érhetők el. Felteszem, azért is, mert a szkenner mellett időző, unatkozó titkárnőből viszonylag sok van. Az újabbak közül pedig a vámpíros-romantikusak és a kardozós-kalandosak.

– Miért érdemes e-könyv-olvasóvá válni?
– Ezen a húszdekás eszközön százezer könyvet magammal tudok vinni. Több könyvet is olvashatok egyszerre, és a szövegek ott fognak várni rám, ahol abbahagytam az olvasásukat. Csak arra kell vigyáznom, hogy idősebb szüleimnek saját olvasója legyen, mert a növelhető betűméret és a beépített szótár arra csábította őket, hogy „lenyúlják” az én olvasómat. Pedig ez ugyanúgy személyes tárgy, mint bármilyen könyv.

A témával kapcsolatban felmerülő fogalmak tisztázásához ajánljuk ezt az oldalt.