Jon Douglas Lord brit zongoristát sokan a Hammond uraként emlegették. 1968-ban alapította társaival együtt a Deep Purple-t. Jon Lord a 2011-es paksi Gastroblues fesztiválon is fellépett, ezt követően jelentette be, hogy rákbeteg. Legutóbb a Tony Iommi és Ian Gillan fémjelezte jótékonysági Who Cares Projekt tavalyi koncertjén lépett fel.
Lordot tavaly óta kezelték hasnyálmirigyrákkal. Idén elvétve, de koncertezett. Július 6-i hageni koncertjét azonban már vissza kellett mondani kezelései miatt. Lord hivatalos honlapján akkor még nyugtatta a rajongóit az állapotát illetően. Jon és a helyi szimfonikusok reménykedtek benne, hogy még az idei év folyamán pótolhatják a koncertet. Jon Lord 71 éves korában halt meg rákban.
…
A Deep Purple 1976-os felbomlása után a Whitesnake zenekarban játszott, majd szólókarriert csinált. Még tavaly is fellépett a Jon Lord Blues Project nevű formációjával, amellyel a paksi Gastroblues Fesztiválon is koncertezett. Azon kevés rockerek egyike volt, aki egész életműve során világossá tette, hogy a kőkemény ritmusok szeretete nem zárja ki őt a klasszikus zene híveinek sorából.
Jonathan Douglas Lord néven Leicesterben született, 1941. június 9-én, érdeklődését a zene iránt a családi zongorának köszönhette. Tinédzserként a dzsessz felé fordult, majd a rock és a blues következett. Tizenkilenc évesen színészi ösztöndíjat ajánlottak neki, de ő inkább a zenét választotta, dzsesszt és rhythm and bluest játszott klubokban és pubokban.
1963-ban csatlakozott egy bluesbandához és megvette első elektromos orgonáját. Játszott a Kinks bemutatkozó lemezén, miközben akkoriban a Ron Wood testvére, Art Wood által vezetett formációban volt hivatalos tag; ez a csapat háromévi küszködés és egy visszhangtalan album után oszlott fel.
Jon Lord 1968-ban a Roundaboutba került, amelyben már együtt játszott Ritchie Blackmore gitárossal és Ian Paice dobossal. Az időközben Deep Purple névre átkeresztelt együttes a Hush és a Kentucky Woman című dallal tette le névjegyét, ám 1969 közepén Rod Evans énekes és Nick Simper basszusgitáros otthagyta őket. Helyükre érkezett Ian Gillan a mikrofonok mögé és Roger Glover a basszusszekcióba: ezzel létrejött a hard rock történelmi fontosságú zenekara, a Deep Purple nagy felállása.
A billentyűs a szimfonikus vonalat favorizálta, és úttörő módon a Királyi Filharmonikusok társaságában fel is vettek egy általa írott versenyművet. A Concerto for Group and Orchestra sikeresnek bizonyult, de turnéra a hatalmas apparátus miatt nem indulhattak, így a projekt elhalt. A Deep Purple ezután Blackmore és Gillan nyomására a hard rock irányába mozdult el, és olyan klasszikus albumokkal örvendeztette meg a közönséget, mint az In Rock, a Machine Head és a Fireball, olyan klasszikus számokat adott elő, mint a Smoke on the Water, a Lazy vagy a Child In Time.
Idővel a belső feszültségek egyre nagyobbak lettek az együttesben; előfordult, hogy a tagok a színpadon verekedtek össze, amit a közönség szerencsére csak a show részének gondolt. A Deep Purple többszöri tagcserék után 1976-ban feloszlott, ezután Lord szólóalbumokat jelentetett meg (Gemini Suite, Sarabande), zenélt a PAL formációban a dobos Ian Paice és a billentyűs Tony Ashton társaságában, majd egy ideig a Whitesnake tagja lett.
A régi sérelmeiket feledő zenészek 1984-ben a közönség nagy örömére újjáalakították a Deep Purple-t, amely azóta tucatnyi stúdióalbumot készített, több ezer koncertet adott világszerte. A felállás folyamatosan változik, ma Gillan, Glover és Paice zenél itt – Lord 2002-ben vonult vissza, hogy szólókarrierjére koncentráljon.
Azóta több albumot készített, ezek között akad rocklemez és szimfonikus zenekarral felvett kísérletező album is.
A Hammond-orgona királya 2010-ben a Művészetek Palotájában így koncertezett:
