Érdeklődők számára a nézőtér szabadon ki- és bejárható

TeÁtrium néven új szabadtéri programsorozat kezdődött Békéscsabán szerda este, ötven napon át ingyenes verses és felolvasó színházi előadásokkal, zenével és koncertekkel várják a közönséget.

2012. 07. 19. 9:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A békéscsabai TeÁtrium hű másolata a Szarvasi Vízi Színház Vers a víz fölött című programsorozatának, ahová tavaly százával érkeztek a látogatók, és a vártnál is nagyobb érdeklődés kíséri az idei nyári műsoros esteket – mondta el az MTI-nek Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója.

A TeÁtrium helyszíne Békéscsaba belvárosa, a Jókai színház udvara – közölte Fekete Péter, aki a rendezvény egyediségére utalva megemlítette, hogy minden estének önálló házigazdája lesz. A színház felkérésére a város ismert személyiségei családtagjaikkal fogadják a vendégeket, saját készítésű süteményekkel és a számukra kedves italokkal kínálják az estét megtisztelő barátokat, ismerősöket és az érdeklődő közönséget.

„Szeretnénk, ha a nyári estéken erre sétáló emberek közül sokan térnének be hozzánk, ahol vers és zenehallgatás közben is tudnak beszélgetni egymással. Előadásaink ingyenesek, az érdeklődők számára a nézőtér szabadon ki- és bejárható; a TeÁtrium Békéscsaba újszerű és izgalmas nyári kulturális központja” – magyarázta az igazgató.

A Jókai színház drámaíró-pályázatának legjobb tizenhárom alkotását is láthatja a publikum felolvasó színházi keretek között, a nézők szavazati alapján a legjobbnak ítélt egyfelvonásos drámát műsorára tűzi a teátrum. Szeptember első hetében a nyári színpadon láthatja a közönség Egressy Zoltán Sóska, sültkrumpli című tragikomédiáját, Neil Simon-Marvin Hamlisch Kapj el című muzikeljét és Zalán Tibor Papageno a metróban című darabját, és a TeÁtrium falai között rendezik meg szeptember 8-án a békéscsabai Jókai színház évadnyitó gálaestjét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.