Idén a régi, ritka mesterségeké lesz a főszerep

A régi, ritka mesterségek lesznek a főszereplői az idei, 26. Mesterségek Ünnepének, amelyet augusztus 17. és 20. között rendeznek meg a budai Várban.

Grund
2012. 07. 31. 14:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fesztivál szervezői minden évben egy kiemelt témát helyeznek a középpontba, az idén a régi és ritka mesterségek szerepét hangsúlyozzák. A Mesterségek Ünnepén bemutatkoznak többek között a kemence- és kályhaépítők, a bútorfestők, a kékfestők, de az érdeklődők láthatják munka közben a kádárt, a halászhálókötőt és a kötélverőt is. Az alkalmi konyhában a szappanfőző, mángorló, dagasztó asszonyok serénykednek majd – olvasható a rendezvény honlapján.

A szakmák mellett a hagyományokhoz híven ebben az évben is a fesztivál vendégei lesznek az ország különböző tájegységeiről érkező hagyományőrző együttesek és gyermek táncegyüttesek is, amelyek együtt idézik fel a Szent István napi ünnepkör és a kenyérszentelés szokásait.

A nyitónapon a Vendégségben Budapesten – Külhoni magyar fiatalok találkozója résztvevői mutatják be műsorukat, valamint külföldi zenekarok is koncertet adnak.

A négy nap alatt fellép többek között a Kerekes Band, Harcsa Veronika és Balogh Kálmán, a Balkansambel együttes Szlovákiából, a CimbaliBand, a Mydros görög zenekar, akik nem csak zenélnek, de táncházzal is megörvendeztetik a közönséget.

A hét végén Indiából érkezik Sharmistha Mukherjee és tánccsoportja, akik kathak táncelőadást mutatnak be, a Romengo cigány népzenével és táncházzal érkezik, az Oroszlános udvarban pedig Bognár Szilvia és az EtNoé koncertje után moldvai csángó népzenével és táncházzal készül a Zurgó együttes.

A zárónapon fellép a Csurgó zenekar, a Buda Folk Band, a Balogh Kálmán Gypsy Cimbalom Band, a MagyarVista Social Club és a 80 éve született Martin György néptánckutató tiszteletére összeállítást mutat be a Honvéd Táncszínház.

A több évszázados hagyományt felelevenítve a táncosok és mesterek díszes aratókoszorús felvonulásával és ünnepélyes kenyérszenteléssel köszöntik Szent István ünnepét ebben az évben is. Augusztus 20-án 15 órakor a Clark Ádám téren felállított színpadon ünnepélyes kenyéráldást tartanak, ezután a résztvevők a Lánchídon át a Bazilikához vonulnak, ahol Erdő Péter bíboros 17 órakor megszenteli a mesterek kenyerét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.