Kristálytiszta, érzelmes rockerhang

Negyedszer adott koncertet Magyarországon Bryan Adams kanadai rocksztár vasárnap este a Papp László Budapest Sportarénában. Két és fél óra zenei tökély.

Son
2012. 07. 31. 4:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bryan Adams zenei pályafutását 1977-ben kezdte: akkoriban még a keményebb, hard rock vonalon mozgott, később váltott át a romantikus balladákra. A Summer of ’69 című dal hozta meg számára a rég áhított áttörést. Több mint 12 millió darabot adtak el belőle – azóta is ez a legsikeresebb albuma. Aztán jött az ütős hangzású Waking Up The Neighbours album, mostani koncertjén a címadó dallal futottak neki az estének.

Utoljára 2007-ben járt Magyarországon Bryan Adams, akkor a Felvonulási téren állt színpadra, nem kevés sikerrel. A katarzis most sem maradt el.

A fásultság, a sallangok, az unalom nem ismert fogalmak Bryan Adams és társai számára, pedig ugyanazokat a dalokat játsszák el estéről estére, évek, évtizedek óta. Mégis ugyanolyan önfeledten, boldogan, maníroktól mentesen állnak színpadra, mintha csak most léptek volna elő valamelyik garázs mélyéről, hogy megmutassák tehetségüket. Középkorú örökifjak, professzionális rockerek, örömzenészek, akik vödrök, serpenyők és tésztaszűrők segítségével is képesek csodás összhangot varázsolni.

A koncert látványvilága, a színpadkép letisztult és egyszerű: a már fotográfusként is jegyzett Bryan képeinek hangulatát idézte. Ők maguk sem vitték túlzásba a színpadi megjelenést: fekete ing, fekete farmer, hisz tudják jól, bárki bármit mond, a lényeg a hangszereken, a hangzáson van.

Bryan Adams is éppen ezért szeret koncertezni: hogy rajongói vele együtt tomboljanak, és énekeljék szeretett dalait, az újabbak közül az If You Wanna Leave Met, az 18 Till I Die-t vagy a Cloud Nr. 9-t. De egy ilyen retrospektív koncertről nem hiányozhatott az 1992-ben Grammy-díjat kapott Everything I Do I Do It For You, a Summer Of ’69, a Heaven vagy például a Run To You sem. Két és fél óra zenélés megállás nélkül: kristálytiszta, hiba nélküli ének, a gitározás mellett pedig még szájharmonikán is játszott a kanadai rocker. Az este másik főszereplője Keith Scott szólógitáros volt, aki évtizedek óta dolgozik együtt a zenésszel. Hátborzongató, játékos gitárszólói közben még arra is volt energiája, hogy egy-egy bátrabb hölggyel flörtöljön.

 


Igazi szórakoztató figura: ahogy minden koncertjén, most is felhívott egy lányt, aki vele énekelhette el a Mel C-vel közös Baby, When You’re Gone című számot. Akadt más szerencsés is: az If You Want To Be Badet egy lelkes rajongónak címezve játszotta pajkosan végig. Tina Turnerrel közös slágerét, az It’s Only Love-ot is, ezúttal – hiszen a rocknagymama nem volt hivatalos erre az estére – Keith Scott-tal adta elő, aki Tina Turner részeit szólógitárján játszotta el.

Már az este elején jelezte: hosszú koncertre készüljön mindenki. A két és fél óra mégis röpke pillanatként telt el, a gyors meghajlás után azért egy szál gitárral mégis visszatért. A Straight From The Hearttal és az egykoron Stinggel és Rod Stewarttal közösen jegyzett All For One-nal búcsúzott közönségétől. Bryan Adams legutóbbi stúdiólemeze, a 11 2008-ban jelent meg. Azóta nem tervezi, hogy új lemezzel rukkoljon elő, nem érzi hiányát. Ami teljesen érthető.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.