Legyőzték a keménykötésűeket

Először szárnyalta túl a felnőtt regények e-formátumos forgalma a keménykötésű változatokét az amerikai piacon – ismertette egy szerdán közzétett felmérés.

PR
2012. 07. 19. 10:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az e-könyvek népszerűsége 2011-ben több mint a kétszeresére nőtt. Nettó eladásuk 2011-ben már a könyvpiac összforgalmának 15 százalékát tette ki, miközben 2010-ben még csak hat százalékot – közölte jelentésében az Amerikai Kiadók Szövetsége és a könyviparral kapcsolatos tanulmányokat végző munkacsoport közel kétezer kiadótól beérkezett adatok összegzése nyomán.

Az amerikai könyvpiac tavaly az előző évihez képest 2,5 százalékos visszaesést könyvelt el: az összbevétel 27,2 milliárd dollár (6,3 billió forint) volt. Az e-könyveladások azonban tovább erősödtek, és elérték a kétmilliárd dolláros forgalmat.

A jelentés ugyanakkor rámutatott, hogy a kiadók bevételének zöme még mindig a nyomtatott könyvekből származik. A felnőtteknek szóló regények terén azonban tavaly megtörtént az áttörés: először adtak el többet belőlük digitális változatban, mint keménykötésben. Ebben a kategóriában 2010-ben a kiadók nettó eladásainak 13 százalékát tették ki az e-könyvek, 2011-ben ez az arány már elérte a 30 százalékot.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.