Simonovics Ildikó divattörténész a külföldi streetfashion-oldalak és -blogok hatására és mintájára hozta létre két évvel ezelőtt a Kiscelli Múzeum farvizén a Streetfashionbudapest.hu archívumot, ahol nemcsak az oldal hivatalos fotósainak képei követik nyomon a fővárosban élő emberek öltözködési szokásait, de bárki feltöltheti saját ruhatáráról készült fényképes dokumentumokat. A Kiscelli Múzeumban nemrég megnyílt Street Fashion Múzeum – Utcai divat egykor és ma című kiállításon Ildikó ezt az anyagot bővítette ki az amatőr fotográfiákat rendszerző netes gyűjtemény, a Fortepan.hu képeivel. A létrejött anyag így a hazai öltözékkultúra alakulását, a múlt és a jelen egymásra hatását, az utcai „haute couture” százéves fejlődését mutatja be. A Kiscelli Múzeum textilgyűjteményének egy-egy ikonikus darabja pedig a plafonról lelógva szemlélteti a változásokat, s a Streetfashion.hu egy-egy, a szerkesztők által legstílusosabbnak ítélt tagja is felajánlotta saját szerelését.
A kiállítás huszadik század elejétől napjainkig követi végig az utcai, a polgári divat legjellemzőbb vonásait. Itt is szembetűnik, hogy a divat önmagát ismétlő folyamat: Simonovics Ildikó a Streetfashion.hu anyaga közül kiválasztott olyan példákat, amelyeken tetten érhető a múlt hatása, ezeket állította párba a Fortepan vonatkozó képeivel. A mostani zenei stílusok mentén létrejött szubkultúrák viseleteit is taglalják: a japán street style, a hardcore, az indie, a goth, a punk, a hippi, a rock és a rockabilly követői is megmutatják magukat. Bár mostanában egyre kevesebben vannak azok, akik az öltözködésükön keresztül fejezik ki világlátásukat, hovatartozásukat, sokan inkább kaméleonként viselkednek: pillanatról pillanatra, hangulattól függően változtatják külső megjelenésüket.
A Streetfashionbudapest.hu – és a hasonló típusú felületek – nemcsak gyűjtőoldalak, de tökéletes kutatási felületként is funkcionálnak. A ruhákhoz tartozó szövegekből szinte kirajzolódik a viselője személyisége: mellékelni kell, hogy milyen zenét, könyvet, filmet szeret eredeti tulajdonosa, miből mennyi van a ruhatárában, az adott ruhatárást, hol és mennyiért szerezte be. A kiállítson a látogatók saját ruháikkal, kiegészítőikkel gyarapíthatják a gyűjtemény tárgyi részét: kartotékozhatják a felajánlott darabokat, saját divatfotóikkal, emlékeikkel, észrevételeikkel pedig tovább írhatják a hazai streetfashion-történelmet. Bár eddig ugyan nem voltak sokan, akik éltek volna a lehetőséggel. Ha a témával foglalkozó nemzetközi felhozatalt nézzük, a legvagányabb streetfashion-blog még mindig a Sartorialist, és Susie Buble oldala is a topkategóriások között foglal helyet, de a street fashion ma már olyannyira része a közbeszédnek, hogy a The Sunday Timesnak is van erre szakosodott felülete. Mára már szinte minden nagyobb városnak megvan a maga, az utcai viseletet rendszerező netes archívuma: ezek közül a stockholmi és a reykjavíki viszi a pálmát.
Na és hogy a külföldiek hogyan látnak minket? Az az öltözködésre érzékeny szemnek rögtön feltűnik, hogy itthon főleg a fiatal korosztály, maximum a harmincas–negyvenesek mernek játszani a formákkal, a színekkel, az anyagokkal, és ez persze nem kimondottan pénz kérdése. A férfiak nem annyira bevállalósak itthon, mint tőlünk nyugatabbra. Yvan Rodic, az egyik legbefolyásosabb divatblogger-fotós szerint a posztszocialista nemzetek közül a magyarok egyáltalán nem tudnak öltözködni, stílustalanok, sőt érdektelenek. Szerinte ebben is az oroszok vezetnek. Manapság egyre nehezebb a ruházat alapján különbséget tenni az egyes országok között, az emberek kezdik elveszteni földrajzi identitásukat, itt is a globális esztétika lesz a meghatározó. Rodic szerint az emberek a világ különböző pontjairól válogatnak a felhozatalból, és ezek alapján alakítják ki saját stílusukat.
Yvan Rodic reklámszövegíróból váltott át a divatszakmára. Oldala, a Face Hunter ma már az egyik legfontosabb igazodási pont, ha az utcai viseletekről van szó, havonta több mint másfél millió kattintást generál. Rodic sorra járja a világ országait, hogy felmérje, hol hogyan öltözködik az utca embere. Igazi kiváltság, ha valakit lencsevégre kap: az illető ezzel máris a divattörténelem részévé válik. Budapesten összesen három embert fotózott le, azok is külföldiek voltak.
