Horváth Gáborné, az Együd Árpád Kulturális Központ igazgatója a gyűjtemény új darabjait bemutató szerdai sajtótájékoztatón elmondta: a 2015. december végéig kölcsönkapott alkotások egy-egy darabját már láthatta a közönség a Szépművészeti Múzeumban, de így, a többi Vaszary-képpel együtt még soha, semmilyen tárlaton nem szerepeltek a most Kaposváron kiállított képek.
Az igazgató tájékoztatása szerint mivel több száz millió forint értékű alkotásokról van szó, ezért át kellett gondolniuk, befogadják-e a megőrzésre néhány hónappal ezelőtt felajánlott gyűjteményt, végül vállalták, hiszen ezek a festmények és grafikák teljessé teszik a Vaszary János életművének különböző korszakait bemutató kiállítást. Hozzátette: Molnár György fővárosi galériáktól is kapott ajánlatot, ám miután személyesen járt az emlékházban és meggyőződött arról, hogy az elvárásainak megfelelő helyre kerülnek a képek, Kaposvár mellett döntött.
Az újonnan kiállított képekkel együtt jelenleg 80 festmény és grafika látható a Zárda utcai Vaszary Emlékházban. A kiállítást az érdeklődők – a nemzeti ünnepeket kivéve – előzetes bejelentkezés alapján tekinthetik meg. Ünnepnapokon – legközelebb augusztus 20-án – a tárlat ingyenesen látogatható.
Vaszary János (1867–1939) a modern magyar művészet egyik meghatározó alakja. Tanulmányait Budapesten, Németországban és Franciaországban folytatta. Az első világháborúban haditudósítóként a szerbiai hadszíntereken készített rajzokat és festményeket, majd a háború után a Képzőművészeti Főiskola tanára lett. Kiváló színérzékkel, rajz- és kompozíciós készséggel rendelkezett, számos stílust és technikát kipróbált. Egyszerre foglalkoztatta a népies hatású gobelin és a klasszicizáló táblakép. Festészetét gazdag színvilág, virtuóz ecsetkezelés jellemzi.

Nincs több titok – itt van a jövő évi költségvetés