A beszélő Teddy maci szorításában

A hét premierjei közül kiemelkedik a Family Guy alkotójának rendezői bemutatkozása. Aki nem vágyik sikamlós hollywoodi humorra, francia filmre lelhet.

Ted

A méltán hírhedté vált rajzfilmsorozat, a Family Guy kiötlője nem is debütálhatott volna mozifilm-rendezőként látványosabban és hangosabban a mozikban. Az 1999-ben megjelent, felnőtteknek szóló cinikus tévészéria, valamint a szintén kultikussá vált Amerikai fater kellő elismertséget adott a fiatal Seth MacFarlane-nek, hogy egy amerikai léptékkel közepes költségvetésű, 50 milliós mozit készíthessen. MacFarlane pedig bőven meghálálta a bizalmat a Teddel: már most 352 milliót kaszált a mozikban, az év egyik nagy sikerét érte el Amerikában, s a világ több országában még csak most fogják bemutatni. A Mark Wahlberg és Mila Kunis szereplésével készült alkotás igazi főszereplője a címben is említett Teddy maci, aki egy gyermek kívánságát követően varázslatos módon életre kel, s együtt cseperedik gazdájával. A felnőtté vált, kanos mackó obszcén és alpári kalandok sokaságába keveredik, állandóan csajozik, s heves vérmérsékletével nemcsak zavarba hozza Mark Wahlberget, de egyre jobban el is lehetetleníti életét. A Ted jókora marhaság, de vitathatatlanul szerethető darab – különösen azok számára, akik szeretik a Family Guyt, és korábban nem találták primkónak a Farrellyk vagy Apatowék humorát. A folytatást természetesen már most megrendelték.

Csingiling – A szárnyak titka

Rég elmúltak már azok az idők, amikor Walt Disney stúdiója monopolizálta a mozirajzfilmek piacát. A kilencvenes évek CGI-búmja után többen, mint a Dreamworks, és a Paramount, legalább akkora vehemenciával és hatékonysággal vetették bele magukat a pixelmesék készítésébe. A Disney lassan ocsúdott, s mára már nemcsak a Pixar-történetekkel próbál lépést tartani a konkurenciával. Idén különösen jól belehúzott, hiszen máris itt a mozikban az újabb egész estés animációs film. Ezúttal a Csingiling karakternek készítettek mozifilmet. A „brand” gyerekek számára jól cseng videó- és tévémesékből, s a most elkészült egész estés filmmel a stúdió visszakanyarodott a korábban védjegyének tekinthető kiszámíthatóbb, negédesebb történetekhez. Az alapfigura J. M. Barrie Pán Péter színdarabjából, illetve regényéből származik, s immáron több mint százéves. Korábban csak a Hook- és Pán Péter-filmek mellékszereplőjeként volt ismert, amíg a Disney nem kezdett franchise-t építeni köré, s központi karakterré nem vált. A Csingiling – A szárnyak titka 2008, 2009 és 2010 után sorban a negyedik egész estés mese, de az első, amely megfordul a mozikban – ahol legalábbis, mert például az USA-ban majd októberben egyenesen DVD-n és blu-rayen kezdi pályafutását.

Szerelem a hatodikon

A hatvanas évek Párizsában ugyan sokféle náció él együtt, de a spanyol bevándorlók többnyire csak a kétkezi munkát végzik. A társadalmi hierarchia így is tűnik természetesnek a francia polgári család számára, amely egy új spanyol cselédet vesz fel. A hatodik emeleti padlásszoba egyszeriben megelevenedik a fiatal és dekoratív lány érkeztével, s a családfő mindinkább a mediterrán mentalitású nő hatása alá kerül. A férfi egyre gyakrabban tölti idejét a cserfes hispán hölgyekkel, s rájön, hogy jobban érzi magát velük, az ő kultúrájukkal, mint tágas és sznob életterében. A hagyományokat viszont a hatvanas években nem szokás csak úgy felrúgni, így nem éppen polgári viselkedését mind nehezebben képes a család előtt folytatni a férfi, aki ráadásul gyengéd érzéseket is táplál alkalmazottja iránt. Philippe Le Guay melegszívű, humoros vígjátékot készített, bátran felrúgta a bevált francia komédiareceptet, és történetébe beleszőtt iróniát, társadalomkritikát, miközben finom, jelenre vonatkozó áthallásokat is észrevehetünk a cselekményben. A Szerelem a hatodikon autentikus múltábrázolása folyamatos nosztalgiahangulatot ébreszt a nézőben. A mozi talán éppen emiatt fiatalok számára már-már túlzottan avítt benyomást kelthet, viszont az alaphelyzet hangzása ellenére nemcsak francia belügy, így a könnyed szórakozást a magyar nézők számára is bizton kínálhatja.

Államérdekből

Pierre Schöller Államérdekből című filmjét megtekintve az ember ráébred: nem valamiféle tartózkodó tisztelet tartja vissza attól a tévés producereket, hogy valóságshow-t készítsenek a politikusokról. A politikusok élete ugyanis unalmas. De ne valami csendes és akár meghitt unalomra gondoljunk, hanem mindenféle hülye rituálék végtelenítésére. Bizottsági ülések, egymás mindennapi hátba szúrogatása, és nagyon sok PR. Legalábbis ha ezt a filmet megnézzük, valami ilyesmit gondolhatunk, és egészen biztosan nem érezzük azt, hogy a szolgálatunkra felesküdött döntéshozók élete izgalmas, vagy azt, hogy a politika a jellemek, karakterek drámai ütközésének a terepe. Inkább egy nevetséges homokozó, amit messzire elkerül a pátosz és az emelkedettség. És, hogy miről is szól ez a film? Alapvetően semmiről, illetve egy kicsit arról, hogy Bertrand Saint-Jean közlekedési miniszter megpróbálja ügyesen kivédeni egy kínosnak ígérkező privatizációs döntés következményeit. Vagyis igyekszik túlélni, könyökölni, helyezkedni. Ezt látjuk két órán keresztül, és olyan ez a film, mint a parlamenti közvetítés: ha felállnánk és félórára kimennénk, majd visszaülnénk a székünkbe, akkor sem veszítenénk el a fonalat – mert nincs –, és nem maradnánk le semmi érdekesről. Mert ilyesmire alig akad példa benne.

A korábbi hetek mozibemutatóiért  klikk hamar!