A „temetők Indiana Jonesának” nevezik

Franciaország leghíresebb törvényszéki orvosa, Philippe Charlier számára a történelmi leletek kutatása valóságos szenvedéllyé vált.

Az utóbbiakról úgy beszél, mintha a saját páciensei lennének, és büszkén említi, hogy ugyanolyan módszereket alkalmaz az ő esetükben is, mint a mai igazságügyi orvosi munkában szokásos. „Mindegy, hogy Szent Johanna relikviájáról vagy egy olyan kézről van szó, amelyet a rendőrség emelt ki a Szajnából, mindkettő egyformán fontos” – magyarázta a törvényszéki orvos a The New York Times című amerikai lapnak.

Intellektuális ismeretterjesztés

Charlier azonban nem zárkózik be kórházi laboratóriumába: könyveket ír, dokumentumfilmeket készít a tévének, és rádióműsorokban számol be a nagyközönségnek kutatási eredményeiről, amelyekkel kiérdemelte, hogy a média „a temetők Indiana Jonesának” nevezze.

Idén is két könyvet publikált. Az egyikben a történelem híres bűnügyeinek titkait boncolgatja, a másik arról szól, hogy miként ábrázolják a betegséget és a halált a primitív művészetek. Nyilvános szerepléseit sokan azzal bírálják, hogy számára nem a tudomány, hanem a hírnév a legfontosabb. Szerinte viszont a hírnév nem öncél. „A lehető legtöbb emberrel szeretném megosztani mindazt, amit tudok. Amit csinálok, nem dilettantizmus, hanem intellektuális ismeretterjesztés” – húzta alá.

Májusban kezdte vizsgálni Oroszlánszívű Richárd szívének elporlott maradványait. A szívet egy roueni múzeumban őrzik. A 12. századi brit uralkodó 42 éves korában egy francia vár ostroma során halt meg, mert nyílvessző okozta sebe elmérgesedett. Charlier vegyi teszteket végez annak kiderítésére, hogy milyen baktérium ölte meg, továbbá hogy többet tudjon meg a 12. századi balzsamozásokról, amelyeket jobbára borbélyok és szakácsok végeztek. (Richárd balzsamozásánál higanyt használtak.) A törvényszéki orvosnak azonban nem engedélyezték DNS-vizsgálat elvégzését, a hatóságok ugyanis nem akarnak lovat adni az ilyen teszteket az Oroszlánszívűvel való vérrokonságuk bizonyítása céljából sürgető makacs brit kérelmezők alá.

A patikus hazudott

Philipe Charlier érdeklődése a történelmi maradványok iránt korán felébredt. A Párizs közelében lévő Seine-et-Marne megyében még iskolásként nyílt módja arra, hogy részt vegyen egy meroving temető régészeti feltárásában. A sírokban 5. és 8. századi maradványokat találtak.

Szenvedélyének másik gyermekkori ihletője Homérosz volt, akinek műveit édesanyja és nővére olvasta fel neki lefekvéskor.

A törvényszéki orvos manapság gyakran kerül címlapokra felfedezéseivel. 2007-ben ő vezette azt a kutatócsoportot, amely bebizonyította, hogy a katolikus egyház által Szent Johanna csonttöredékeinek tekintett maradvány hamisítvány – valójában egy macskából és egy ókori egyiptomi múmiából eredő részek alkotják.

Szent Johanna – Jeanne d\'Arc –, az egyszerű parasztlány isteni sugallatra hivatkozva győzelemre vezette a francia hadakat Orléans-nál, és fontos szerepet játszott VII. Károly trónjának biztosításában – személyesen koronázta meg az uralkodót. Ezután viszont eretnekként halálra ítélték, és a britek 1431-ben máglyára vetették Rouen városában. 1867-ben egy francia gyógyszertár padlásán korsót találtak a következő felirattal: „Maradványok, amelyeket Szent Johanna, az orleans-i szűz máglyája alatt találtak.”

A leletet a nyugat-franciaországi Chinon múzeumában őrizték. Charlier és az általa vezetett kutatók megvizsgálták, mi volt a korsóban: emberi bordacsont, több elszenesedett fadarab, egy vászondarab – és egy macska combcsontja. A karbonvizsgálat azt bizonyította, hogy a „relikviák” jóval régebben, valamikor az időszámítás előtti 6. és 3. század között keletkeztek. Bevonták a kutatásba a Jean Patou és Guerlain kozmetikai márkák illatszerkészítőit is. A vegyi elemzések kilenc pollen maradványait mutatták ki, ezek feltehetően a balzsamozásnál használt gyantából eredtek. A bordán és a macska combcsontján talált feketeség nem égéstől, hanem egy szerves és ásványi elemeket tartalmazó anyagtól eredt.

Charlier feltételezi, hogy az állítólagos Szent Johanna-relikviákat a 19. században hamisították, esetleg abból a célból, hogy alátámasszák Johanna boldoggá fogadását, ami az első lépésnek számított ahhoz, hogy a katolikus egyház szentté avassa. „A patikus hazudott. Hamisítvány volt az egész, a korsó és a felirat is” – jelentette ki.

Ellopták a fejét

2009-ben a törvényszéki orvos újból a címlapokra került, amikor kimutatta, hogy a 16. század Európa-szerte ünnepelt szépsége, Diane de Poitiers, akinek porcelánfehér bőre és kék szeme legendás volt, feltehetően megmérgezte magát egy olyan szerrel, amelyről azt hitte, hogy megőrzi fiatalságát.

A francia forradalom idején a szépasszony nyughelyét feldúlták, és csontjait egy tömegsírba szállították át, de egyik hajtincsét megmentették; az Anet-kastélyban őrizték, ahol élete utolsó éveit töltötte. A törvényszéki orvosok egy csoportja Charlier vezetésével összehasonlította a hajtincs és a sírbeli csontok DNS-ét.

Kiderítették, hogy amikor Diane de Poitiers 66 éves korában meghalt, testének aranytartalma a normális szint 500-szorosa volt. Vesztét valószínűleg egy aranyrészecskéket tartalmazó elixír okozta, amelyet éveken át rendszeresen fogyasztott, hogy fiatalos maradjon, ugyanis 20 évvel idősebb volt királyi szeretőjénél.

Az 1610-ben meggyilkolt IV. Henrik volt az az uralkodó, aki véget vetett a francia vallásháborúknak, és azt ígérte, hogy minden dolgos francia fazekában vasárnaponként tyúk fog rotyogni. Emellett számos szeretőjéről és az általa építtetett gyönyörű palotákról is híressé vált. Az ő sírját is feldúlta a forradalmi terror, akárcsak a Párizs közelében lévő Saint Denis bazilikájában nyugvó más királyokét: a fejét ellopták és emléktárgyként őrizték.

A fejet, amelyen megmaradt a szakáll, a haj és az átlyukasztott jobboldali fülcimpa, 1919-ben a Drouot aukciós házban elárverezték, mindösszesen 3 frankért. Csaknem egy évszázaddal később, 2008-ban egy 80-as éveiben járó francia férfi, aki néhány évtizeddel korábban vásárolta meg a relikviát, törvényszéki orvosi vizsgálatot kért annak bizonyítására, hogy valóban a 17. századi nagy király fejéről van szó.

A Charlier-csapat számítógépek segítségével a koponya formája alapján rekonstruálta az arcot, majd összehasonlította IV. Henrik korabeli portréival és halotti maszkjával. Azonosítottak a fejen egy kis anyajegyet a jobb orrlyuk alatt, valamint egy behegedt arcsebet, továbbá összehasonlították a haj- és szakállmaradványokat is a portrékon látható szőrzettel.

De segítségükre volt az az R01131 számú, kék fedelű fiola is, amelyet a kutató laboratóriumában tartott – benne narancsszínű pöttyökkel, IV. Henrik nyaki izmainak mintáival. „Ugye, a sáfrányra emlékeztetnek?” – jegyezte meg Charlier, amikor kinyitotta.

A király szeretője

A csapat egy másik vizsgálatban háromdimenziós képalkotási eljárás segítségével rekonstruálta Agnes Sorel arcát. A hölgy VII. Károly francia király barátnője volt a 15. században, és mint ilyen, ő volt az első, akit hivatalosan felruháztak a király szeretőjének címével. A szakértők csapata kiderítette, hogy 28 éves korában higanymérgezés következtében hunyt el.

A laboratórium a história más emlékeit is őrzi: például egy kelta harcos csontjait, aki Julius Caesar korában élt; egy koponyát a 17. vagy 18. századból, amelynek tulajdonosa szájrák következtében halt meg (ami feltehetően azért fejlődött ki, mert bagózott, azaz dohánylevelet rágott); egy lepra és vérbaj sújtotta, a 18. században élt nő koponyáját.

Charlier irodájában, amely a laboratórium alatti emeleten található, szanaszét hevernek a történelmi könyvek, a művészeti és a használati tárgyak. A falon maszkok sorakoznak. Egy könyvespolcon, jázminteát tartalmazó zacskók szomszédságában üvegpalack áll, benne egy ókori római–görög színház árnyékszékéből kinyert ürülékmaradvánnyal; mellette egy szög hever, amelyet egy 4. századi görög kivégzési helyen találtak egy keresztfa szilánkjai között.

A törvényszéki orvos nagy álma az, hogy egyszer hozzáférhessen a francia királyok maradványainak tömegsírjához. A francia forradalom idején a királyok csontjait kiemelték a Saint Denis-bazilikában lévő márványsírjaikból, és egyetlen kriptába szállították át, amelyet 1817-ben lepecsételtek, és azóta sem nyitottak fel.

„Petícióban kértem támogatást ehhez a kutatáshoz az államtól. Nagyon sokat tudhatnánk meg a maradványokból arról, hogy miként éltek ezek a királyok, milyen betegségeik voltak, hogyan haltak meg. És a csontjaik megérdemelnék, hogy hazatérhessenek” – érvelt a történelem titkai után nyomozó törvényszéki orvos.