A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a darabbal kapcsolatosan csak véleményt mondott, és azt megismerve Dörner György úgy döntött, hogy nem mutatják be A hatodik koporsót, helyette egy sokkal korábban írt, egészen más témájú Csurka-darabot tűznek műsorra.
A városvezető múlt csütörtökön az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt arról, hogy nem támogatja a darab színházi bemutatását. Szavai szerint noha Csurka Istvánnak vannak olyan darabjai, amelyeket elő kell adni, A hatodik koporsó című nem az. Jelezte: elolvasta a darabot, tartózkodik attól, hogy alkotói szempontból minősítse, ugyanakkor a végével baj van, az egy „igazságtalan, bizonyíthatatlan, elvakult állásfoglalást” tartalmaz.
Tarlós István az előadó-művészeti törvényre hivatkozva elmondta, hogy fenntartóként nem avatkozhat bele a műsorpolitikába, még akkor sem, ha őt teszik felelőssé, ha bemutatják a darabot. Hozzátette, hogy el fogja mondani a véleményét és bízik abban, hogy az ér valamit.
A hatodik koporsó című darab ősbemutatója az Új Színház új évadának műsorán szerepelt. A teátrum korábban a szezon „húzódarabjának” nevezte a drámát.
Fischer Ádám karmester augusztus közepén közölte: ősszel nemzetközi aláírásgyűjtést szervez, addig különböző nyugat-európai lapokban tiltakozik a hazai kulturális élet viszonyai, elsősorban A hatodik koporsó bemutatása ellen.
Dörnerék nem mutatják be A hatodik koporsót
Nem mutatják be A hatodik koporsó című Csurka István-drámát az Új Színházban – közölte Tarlós István főpolgármester, jelezve, hogy a döntésről kedden értesítette őt Dörner György, az intézmény igazgatója.
2012. 08. 28. 15:25
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!