Fogadjon örökbe faragott tökcsörgőt!

Aki szeretné megmenteni az iskolateremtő magyar kultúrantropológus, Boglár Lajos páratlan hagyatékát, most indián tárgyak örökbefogadásával segíthet.

Valamikor valószínűleg elképesztő ötletnek hangzott, hogy csatakos rozsomákot vagy örvös tatut fogadjunk örökbe, ma viszont teljesen bevett gyakorlatnak számít, hogy egy-egy kedves élőlény további sorsát névleges örökbeadással biztosítsák az állatkertek vagy menhelyek. Bár a közgyűjtemények fenntartása nyilvánvalóan állami feladat, esetenként a civil kezdeményezés is jól jöhet, különösen akkor, ha olyan kényszerhelyzet áll elő, mint a Boglár-hagyaték esetében. Mivel jelenleg nincs olyan pályázat, aminek segítségével mód nyílna arra, hogy valamelyik hazai kulturális intézmény – elsősorban a Néprajzi Múzeum jöhetne szólva, aminek Boglár évtizedekig volt a munkatársa – egyben megvásárolja a kutató legszemélyesebb és legféltettebb tárgyi emlékeiből álló tárgygyűjteményt, más módon kell előteremteni a vételárat. Boglár Lajos hagyatéka komoly értéket képvisel, hiszen egy hosszú, és nemzetközi mércével mérve is komoly kutatói életpálya emlékeiről van szó.

Ha bulvárosra szeretnénk hangolni ezt a cikket, valószínűleg a „Gazdát keres a magyar Indiana Jones hagyatéka” címmel jelenne meg, ami nyilván túlzás lenne, még akkor is, ha nem túl hosszú azon magyar tudósok névsora, akik távoli földrészeken kalandoztak. Boglár annyiban azért biztosan emlékeztet a Spielberg által filmre álmodott akcióra termett régészre, hogy a tanítványi visszaemlékezések szerint örömmel elevenítette fel úti kalandjait az egyetemi órákon, sőt a tudományos problémákat is előszeretettel világította meg anekdoták segítségével.

Dr. Boglár Lajos 1929-ben született Brazíliában, édesapja a magyar királyi konzulátus vezetője volt. Itt nevelkedett egészen 1942-es hazatelepülésükig, a portugál mellett több világnyelven is megtanult. Az ötvenes évek elejétől 1980-ig a Néprajzi Múzeum munkatársa volt, ez idő alatt több komoly kutatóútra vállalkozott Latin-Amerikában, elsősorban az Amazóniában élő indián törzsek között végzett antropológiai terepmunkát. A Rákosi-érában még nem hódolhatott ilyen irányú kutatási szenvedélyének, ezért eleinte a 18. században Dél-Amerikában letelepült jezsuiták nyomait kutatta.

Korán kivívta a nemzetközi szakmai körök elismerést, többek között azzal is, hogy 1959-ben egy olyan elzárt indián közösség, a nambikuara indiánok körében végzett kutatómunkát, ahol korábban csak nagyon kevés tudós járt, egyikük a kulturális antropológia egyik legismertebb alakja, Claude Lévi-Strauss volt Boglár előtt húsz évvel. A magyar tudós emellett az indián tolldíszek elismert szakértőjeként is komoly nevet szerzett. Boglár a rendszerváltást követően megalapította és 2004-ben bekövetkezett haláláig vezette az ELTE Kulturális Antropológia Tanszékét, nagy tudása, színes, magával ragadó egyénisége számos hívet szerzett a tudományterületnek. Amellett, hogy könyvek, majd filmek születtek az útjai során szerzett tapasztalataiból, a kultúrantropológia egyik hazai úttörőjének számító Boglár mindig tárgyakkal megrakottan tért haza, ezeket vagy az indiánoktól vagy az indián népművészeti termékeket fogalmazó boltokból szerezte be.

Szerzeményeinek jó része ma a Néprajzi Múzeum gyűjteményét gazdagítja, de például a Drezdai Etnológiai Múzeumban, a párizsi Musée de l’Homme-ban (ma Musée du quai Branly) vagy az amszterdami Trópusi Múzeumban is találhatók általa gyűjtött tárgyak. Ám voltak olyan darabok, amik különösen a szívéhez nőttek. Ahogy arról dr. Szeljak György, az egyik tanítvány mesélt lapunknak, Boglár Lajos budapesti lakása is egy darabka Amazónia volt a falon lógó fejdíszek és más indián használati eszközök nagy száma miatt. Ennek a magángyűjteménynek az ad különös értéket, hogy évtizedekkel korábbi néprajzi tárgyak is fellelhetők benne, olyanok, amik ma már pótolhatatlanok vagy csak nagy szerencsével lehet rájuk bukkanni.

Ráadásul Boglár nevét nemzetközileg is igen jól jegyzik, ezért komoly esélye van, hogy külföldi intézmények, magánszemélyek vásárolják meg a hagyatékot, ha nem sikerül itthon mielőbb rendezni annak sorsát. Boglár Lajos özvegye szeretné, ha férjének legféltettebb dél-amerikai emlékei az országban maradnának, és magyar közgyűjteményt gazdagítanának. A tárgyak gondozása nehezen megoldható a családnak, ezért döntött úgy, hogy értékesíti azokat. Ugyanakkor az örökös alacsonyabb árat állapított meg annál, mint amekkora vételárra a nemzetközi aukciókon számíthatnának – ezzel szeretnék elősegíteni, hogy a gyűjtemény Magyarországon maradjon.

A mintegy 250 darabból álló gazdag gyűjtemény vételára megközelítőleg négymillió forint. Szeljak György szerint az ideális helyzet mindenképp az lenne, ha sikerülne pályázat útján előteremteni az összeget, ám ennek bizonytalansága miatt elindítottak egy rendhagyó közösségi kezdeményezést is. A Boglár egykori munkatársaiból, tanítványaiból szerveződött Szimbiózis Alapítvány ezért döntött úgy, hogy „örökbefogadókat” keres a tárgyaknak. Azok, akik személyes okokból vagy éppen Latin-Amerika és az indián kultúrák iránti rajongásból úgy döntenének, hogy jelképesen nevükre vesznek egy-egy tárgyat, a külön erre a célra létrehozott internetes oldalon (boglar-hagyatek.blogspot.hu) tájékozódhatnak. Az alapítvány a felajánlott támogatások segítségével megvásárolja a tárgyakat az örökösöktől, majd azokat odaajándékozza a Néprajzi Múzeumnak. Ha nem akarunk mindenképpen egy tetszetős jaguárszobrot, vagy egy díszes gyöngykötényt örökbe fogadni – amiért cserébe nevünk fel lesz tüntetve a tárgy későbbi kiállításán és a múzeumi nyilvántartásban –, mert ezek árát esetleg túl költségesnek találjuk, akkor számos olyan tárgyat találhatunk az oldalon, ami pár ezer forintért őrizheti majd a nevünket.