– Már óvodásként vágyott rá, hogy színész legyen. Tizenegy évesen a debreceni Csokonai Színházban, a Légy jó mindhaláligban játszott, majd drámatagozatos gimnazistaként is folyamatosan színpadon volt, az érettségi után pedig ott ragadt. Mi volt a legfontosabb, amit ennél a társulatnál megtanult?
– A gimnázium végén Lengyel György, a színház akkori igazgatója felajánlotta, hogy ha nem vesznek fel a színművészetire, akkor szívesen lát a színházban. Három évig maradtam, mert csak negyedszerre sikerült a felvételim. Visszanézve egyáltalán nem bánom, hogy így alakult: magamban hordozom a Csokonai Színház illatát, amiben benne van minden, amit ott a színházról, a szakmáról, a közösségről tapasztaltam és tanultam. A színházat szagostul szívtuk ott magunkba.
– A gimnázium végén Lengyel György, a színház akkori igazgatója felajánlotta, hogy ha nem vesznek fel a színművészetire, akkor szívesen lát a színházban. Három évig maradtam, mert csak negyedszerre sikerült a felvételim. Visszanézve egyáltalán nem bánom, hogy így alakult: magamban hordozom a Csokonai Színház illatát, amiben benne van minden, amit ott a színházról, a szakmáról, a közösségről tapasztaltam és tanultam. A színházat szagostul szívtuk ott magunkba.
| |
| Fotó: Kocsis Zoltán |
– A gimnázium után rögtön be is dobták a mélyvízbe: nemcsak mellékszerepek érték el, de komoly, nagy kihívások is jutottak már akkor önnek. Miért vágyott mégis a színművészetire?
– Drámatagozatosként arra készültünk, hogy vegyenek fel minket a főiskolára. Erre vágytam a legjobban, minden áron el akartam érni. Az első sikertelen próbálkozás nagy kudarc volt, legbelül fájdalmas nyomokat hagyott bennem. A következő két alkalommal, pont emiatt, görcsös voltam, nem tudtam felszabadulni. Választ akartam kapni arra, hogy tényleg alkalmatlan vagyok-e erre a pályára. Aztán elengedtem a félelmem, már nem érdekelt. Jó helyen voltam a Csokonai Színházban, színpadon játszhattam. És még vártak rám feladatok. Könnyű szívvel sétáltam be a felvételire. Talán ezért is sikerült negyedszerre.
– Egy kőszínházi társulatból került be az egyetemre. Azt kapta, amit várt?
– A reményeim válhattak ott valóra, persze kemény munka árán. Csodálatos, új világ volt, aztán persze idővel természetszerűleg komorabbá váltak a dolgok. A folyamatos bezártság mindenkit megviselt. Hegedűs D. Géza osztályvezetőnk által azonban nagyon sok, érdekes szellemiségű embert ismerhettünk meg. Az osztályfőnökünk mellett Karsai György, Benedek Miklós, Zsótér Sándor, Mundruczó Kornél, Zsámbéki Gábor, Bodó Viktor, Méhes László, Bálint András nagyon sok útravalót adott nekünk. Olyan világlátást, amely nélkül kevesebb lennék.
– Negyedéves főiskolás volt, amikor Bodó Viktor megrendezte a Motelt a Katonában. Majd más munkákra is felkérték, végül Zsámbéki Gábor le is szerződtette. Kiváltságos helyzet egy pályakezdő színésznek.
– Biztos, hogy máshogy alakul az életem, ha nem ide kerülök. Persze ezen kár is filozofálni. Nagyon jól érzem magam ebben a társulatban, ebben az élethelyzetben, amiben vagyok. A folyamatos kihívások mozgásban tartanak.
– A Katona társulata ma is különleges helyet foglal el a szakmai ranglétrán. Ön szerint mi ennek az oka?
– Sokféle oka lehet, nem ismerem mindet, de az egyik szerintem például az, hogy kevésbé jellemző itt a színészekre az a demoralizáló cinizmus, amellyel saját hiányosságaikat egy szellemesnek szánt mondattal valaki vagy valami más kritizálásával egyenlítenék ki. Ha feladat van, azt igyekszik mindenki megoldani.
– Párja, Jordán Adél is a társulat tagja. Az érzelmek mennyire szólnak bele a munkába?
– Fegyelmezetten tudunk együtt dolgozni. A magánéletünkből csak annyit viszünk a színpadra, amennyit a szerepek – ha úgy adódik – elvárnak tőlünk. Magánéleti eseményekkel nem traktáljuk a próbákat.
– A reményeim válhattak ott valóra, persze kemény munka árán. Csodálatos, új világ volt, aztán persze idővel természetszerűleg komorabbá váltak a dolgok. A folyamatos bezártság mindenkit megviselt. Hegedűs D. Géza osztályvezetőnk által azonban nagyon sok, érdekes szellemiségű embert ismerhettünk meg. Az osztályfőnökünk mellett Karsai György, Benedek Miklós, Zsótér Sándor, Mundruczó Kornél, Zsámbéki Gábor, Bodó Viktor, Méhes László, Bálint András nagyon sok útravalót adott nekünk. Olyan világlátást, amely nélkül kevesebb lennék.
– Negyedéves főiskolás volt, amikor Bodó Viktor megrendezte a Motelt a Katonában. Majd más munkákra is felkérték, végül Zsámbéki Gábor le is szerződtette. Kiváltságos helyzet egy pályakezdő színésznek.
– Biztos, hogy máshogy alakul az életem, ha nem ide kerülök. Persze ezen kár is filozofálni. Nagyon jól érzem magam ebben a társulatban, ebben az élethelyzetben, amiben vagyok. A folyamatos kihívások mozgásban tartanak.
– A Katona társulata ma is különleges helyet foglal el a szakmai ranglétrán. Ön szerint mi ennek az oka?
– Sokféle oka lehet, nem ismerem mindet, de az egyik szerintem például az, hogy kevésbé jellemző itt a színészekre az a demoralizáló cinizmus, amellyel saját hiányosságaikat egy szellemesnek szánt mondattal valaki vagy valami más kritizálásával egyenlítenék ki. Ha feladat van, azt igyekszik mindenki megoldani.
– Párja, Jordán Adél is a társulat tagja. Az érzelmek mennyire szólnak bele a munkába?
– Fegyelmezetten tudunk együtt dolgozni. A magánéletünkből csak annyit viszünk a színpadra, amennyit a szerepek – ha úgy adódik – elvárnak tőlünk. Magánéleti eseményekkel nem traktáljuk a próbákat.
– Legutóbb a Városmajori Szabadtéri Színpadon bemutatott Szerencsés flótás kortárs operettben láthatta a közönség. A TÁP Színházzal és Vajdai Vilmossal hosszabb kihagyás után most dolgoztak ismét együtt.
– Egy mellékszerepet, az ideges vendéget alakítom ebben a darabban, akiről később kiderül, hogy egy őrült professzor. Ziccer feladat volt, de alapvetően nem ezért volt nagy kihívás ez a munka. Vajdai Vilmos társrendezője voltam. Az operett mai napig nagyon jól használható műfaj, amiből izgalmas előadások születhetnek, ha jó fantáziával és ízléssel nyúlnak hozzá. Mi sem a klasszikus operett műfaji elvárásai szerint közelítettünk a témához.
– Egy mellékszerepet, az ideges vendéget alakítom ebben a darabban, akiről később kiderül, hogy egy őrült professzor. Ziccer feladat volt, de alapvetően nem ezért volt nagy kihívás ez a munka. Vajdai Vilmos társrendezője voltam. Az operett mai napig nagyon jól használható műfaj, amiből izgalmas előadások születhetnek, ha jó fantáziával és ízléssel nyúlnak hozzá. Mi sem a klasszikus operett műfaji elvárásai szerint közelítettünk a témához.
| |
| Fotó: Kocsis Zoltán |
– A rendezés egy pillanatnyi kitérő volt?
– Nem, már régóta foglalkoztat. Ez a munkafolyamat pedig még inkább felpiszkálta a kíváncsiságomat. A próbákon is mindig azt tapasztalom, hogy rengeteg ötletem van, de nemcsak magammal, hanem a többiekkel, a térrel, a megközelítésekkel kapcsolatban. Ezeknek persze nem mindig adok hangot. Nagy vágyam, hogy egyszer én is rendezőként álmodhassak meg valamit, de most a színészet lefoglalja minden időmet.
– A hiphop kötődésű Sadant nevű zenekarban is játszik, autodidakta zeneszerző. Hogy fér meg egymás mellett színészet és zenélés?
– Állandóan viaskodnak egymással. Egyre inkább teret követelne magának a zenélés is, de el kell csendesíteni. Mindkettő egész embert kíván, és ezt sajnos nem tudom megadni. Amikor tudok, szorítok időt a zenélésre, de pillanatnyilag most a zenekar is pihenőn van. Zeneszerzőként nagyon szeretek kísérletezni, a dzsessz, az elektronikus hangzásvilág nagyon érdekel. Írtam már zenét színdarabokhoz is, legelőször Ascher Tamás Bosszú című bemutatójához.
– A jövő évadban milyen munkák várnak önre?
– Ascher Tamás rendezi Parti Nagy Lajos Pinokkióját, amiben a címszereplő fabábot alakítom. Ennek ősszel lesz a bemutatója. Ezt követően Bodzsár Márk első nagyjátékfilmjében, az Isteni műszakban fogok szerepelni Ötvös Andrással és Rába Rolanddal közösen.
– Idén eddigi munkásságát Jászai Mari-díjjal tüntették ki. Kollégái pedig most Kaszás Attila-díjra jelölték. A fiatalon elhunyt művészről milyen emlékei vannak?
– Főiskolásként láthattam először személyesen, amikor a Nemzeti Színházban a Györgyike, drága gyermekben szerepeltem. Az öltözőben találkoztunk néhányszor. Zárkózott, de szimpatikus embernek láttam. Aztán néhány évvel később egy rádiójátékban, Garaczi László Odüsszeuszában dolgoztunk együtt. Magával ragadó színész volt, csodálatos adottságai voltak.
A Kaszás Attila-díj idei jelöltjeivel készült interjúsorozatunk korábbi részei, és a díjjal kapcsolatos hírek itt olvashatók.
