Kétezer négyzetméter Kína Budapesten

Acélos politikustekintetek és lírai tájképek: Európában is páratlan méretű kiállítás ad ízelítőt a kínai képzőművészet elmúlt három évtizedéről.

Tér és idő többszörösen is összepréselődött a Szépművészeti Múzeum Barokk Csarnokában. Mert nem elég, hogy sikerült egy mennyiségileg és minőségileg is figyelemre méltó, a múltat is megidéző, ugyanakkor nagyon mai képzőművészeti válogatást Budapestre hozni a messzi Kínából, de az okostelefonoknak hála az ünnepélyes megnyitóra összesereglett vendégsereg még a párhuzamosan zajló olimpiai eseményekről is folyamatosan értesülhetett. Előbb ugyanis L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, majd később Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója tájékoztatta nagy örömmel az egybegyűlteket a mai nap ezüst – és aranyterméséről.

Pedig amúgy is volt bejelenteni való öröm: méretében egyedülálló válogatás érkezett ugyanis Budapestre, a kortárs kínai képzőművészet ilyen átfogó seregszemléjére még nem volt példa Európában. Majdnem kétezer négyzetméteren, a múzeum három külön egységében állították ki azt a 120 alkotást, amit a Kínai Nemzetközi Művészeti Múzeum munkatársai – Fan Ti-an (Fan Di’an) főkurátor vezetésével – válogattak össze, ráadásul kifejezetten a magyarországi bemutatkozás céljából. Ez, ahogy az többször is elhangzott a hivatalos megnyitón, gesztusértékű, és jelzi Magyarország hídszerepét Nyugat és Kelet között.

L. Simon szerint ez a tárlat legalább annyira vitára ingerlő, mint a szemközt – vagyis a Műcsarnokban – nemrég megnyílt Mi a magyar? kiállítás. Ezt követően röviden – miután egy hamisítatlan kínai történetet is elmesélt a festőről, aki életre kelti az általa alkotott sárkányt azzal, hogy szemet is fest neki – összefoglalta a kínai művészet sajátosságait. A kiállított anyag ismeretében kijelenthető, L. Simon joggal emelte ki például a dekoratív hajlamot, a tematikai kötöttségeket vagy a kínai legendárium erős jelenlétét – ezek a motívumok a mai alkotók képein is rendre visszaköszönnek.

A kiállítás az utóbbi bő harminc év művészi terméséből szemezget, pontosabban a reform és nyitás 1978-as fordulata óta eltelt időszak – aminek köszönhetően átalakult, és nemzetközibbé vált a kínai művészi világ intézményrendszere – alkotásaiból válogat. Az államtitkár nem alaptalanul emelte ki a művészi kölcsönhatások irányában beállt változást sem: míg például a szecesszió idején a keleti művészet hatott megtermékenyítően a nyugati alkotókra, a kortárs kínai művészek nem tagadhatják le a nyugati hatásokat munkáikban.

Ma Su-lin (Ma Shulin), a Kínai Nemzeti Művészeti Múzeum tudományos igazgatóhelyettese felidézte (a tolmácsolást Horváth Levente, a sanghaji Fudan Egyetem végzős diákja végezte) a 2011 júniusában Pekingben rendezett kiállítást, amikor – először a két ország történetében – kortárs magyar alkotók műveit mutatták be a kínai fővárosban. Mondhatni, a gesztust most viszonozza a távol-keleti ország.

Baán László emlékezetett arra, hogy ez a hatalmas vállalkozás – mely a múzeum valaha volt legnagyobb időszaki kiállítása – nem jöhetett volna létre Szőcs Géza volt államtitkár erőfeszítései nélkül, és kiemelte azt a kapuszerepet, amit Magyarország Kína és a nyugati világ között betölt.

A kiállítás három részre tagolódik. Az első, Az idő viszontagságai című rész szemléletesen mutatja be a kínai társadalom és a közéleti festészet átalakulását, a hivatalos ideológia meghatározta témák lecsapódását és egyben művészi újraértelmezését. A második, A természet költészete a hagyományos, több mint ezer éves kínai tájképfestészet közelmúltját idézi fel, míg A sokszínűség gyönyörködtet elnevezésű harmadik rész a kortárs – kísérletező kedvű – irányzatokról kínált benyomást.

Nehéz egy ilyen nagyszabású kiállításról általános képet adni, ám néhány jellemző vonást mindenképpen érdemes megemlíteni. Többek között az európai festészeti irányzatok letagadhatatlan hatását a kínai alkotókra. Ugyanakkor nem szolgai másolásról van szó, inkább a jellemzően kínai témák és életképek újracsomagolásáról. Mint például azon a képen, ahol a németalföldi Brueghel festményeit idéző falusi jelenetet látunk, csak éppen a vidéki Kína hétköznapjai és rituáléi tűnnek fel a vásznon.


A kiállítás első részén sétálva a néző a hivatalos politikai irányvonal sugallta témákba botlik: bányászok, nyári mezőgazdasági munkát végző fiatal vagy a kulturális forradalom idejét idéző szobor emlékeztet a képzőművészet pedagógiai és propagandisztikus szerepére. Ám még ezeken az ideológiavezérelt alkotásokon is feltűnő, mennyire nagy szerep jut a kínai művészetben az egyén és a természet viszonyának: e kettő drámai kölcsönhatása számos vásznon visszaköszön.

Feltűnően hiányzik viszont a szexualitás témája, és a családi kapcsolatokon túlmutató bármilyen más érzelmi viszonyról is mintha szemérmesen hallgatnának a kínai alkotók. A boldog gyerekkor világa viszont kimondottan nagy hangsúlyt kap, ahogy az öregedés témája is – ez nyilván szintén a kínai filozófiai hagyomány továbbélésére utal.

Annak, aki a hivatalos kínai képzőművészet jelenére kíváncsi, a Szépművészeti Múzeum időszaki kiállítása kihagyhatatlan választás.

(Hagyomány és megújulás – kínai művészet az ezredfordulón a Kínai Nemzeti Művészeti Múzeum válogatásában 2012. augusztus 10 – 2012. szeptember 9.)

Még több Kína Budapesten

2012. augusztus 11-én zajlik a Magyar-kínai írószövetségi találkozó a kínai költők európai körútja résztvevőivel. Helyszín: New York Café (Budapest, VII., Erzsébet krt. 9-11.).

A Margitszigeti Szabadtéri Színpad augusztus 10-i Turandot-bemutatója előtt egy kínai ifjúsági zenekar fogadja a vendégeket. A fiatalokból álló Guangdong Szimfonikus Zenekar számos verseny díjazottja. Az európai turnén lévő együttes Bécsből érkezik Budapestre, ahol megtekintik az opera koncert-szerű változatának bemutatóját.