Legalább két évszázada a hazai közgondolkodás meghatározó témája a nemzeti önazonosság. A „Mi a magyar?” kérdés mégis általában kivételes helyzetek – mint a reformkor, a Millennium vagy a Trianon utáni korszak – idején merül fel a legélesebben – mondta el a kiállítás csütörtöki sajtóbemutatóján a Műcsarnok igazgatója.
A tárlatért kurátorként is felelős Gulyás Gábor felidézte: munkájának kiindulópontja az volt, hogy miként dolgozható fel művészi eszközökkel az a „szekértábor-logika”, amely a mai magyar mindennapokat, különösen a kultúrát meghatározza. Mégsem egy elmélet művészeti vetületeit, a nemzeti sorskérdések illusztrációt szerették volna bemutatni, hanem a kérdésekre adott kortárs válaszokat – jegyezte meg. A kurátor szerint a munkák nagy része kifejezetten ironikus, csípős hangvételű, szép számmal akadnak ellenben a témához komolyan, már-már a pátoszig elmerészkedve viszonyuló művek is.
Gulyás a Magyar Nemzetnek elmondta: a sok évtizedes abnormális társadalmi fejlődés, illetve az alapproblémákról való hallgatás után éppen a magyar társadalom jövője érdekében beszélni kell a kérdésről, meg kell mutatni a rá adott feleleteket. Felvetésünkre, hogy sokak számára esetleg már a tárlat címe is provokációnak hat, a következőket mondta: „Kétszáz évvel ezelőtt, amikor A magyarokhoz című versében Berzsenyi Dániel feltette ezt a kérdést, provokatív volt. Ma nem az. Nem csak azért, mert azóta több százan írtak ezzel a címmel értekezést – a közösségi identitás olyan ügy, amellyel egy értelmiséginek foglalkozni magától értetődő, természetes dolog. Számomra ezen belül a nemzeti önazonosság kérdése a legfontosabb, s úgy látom, számos nagyszerű képzőművészt szintén foglalkoztat ez a téma.”
Gulyás hozzátette: már akkor megfogalmazódott benne a kiállítás gondolata, amikor elkezdte a munkát az intézményben. „Fontosnak tartom, hogy lényeges társadalmi kérdésekről legyenek nagy, tematikus tárlatok – a reményeim szerint ez ilyen. Fél évvel ezelőtt találkoztam először a művészekkel, s annak ellenére elindult egyfajta közös gondolkodás, hogy kezdettől fogva nyilvánvaló volt: új munkák finanszírozására most nincs lehetőségünk. Születtek persze így is új alkotások, a művek negyede ilyen, de a tárlat döntően az elmúlt években létrejött munkákra épül. Azt mutatja meg, hogy milyen módon viszonyulnak a kiállító művészek – közvetlenül vagy közvetve – a magyar önazonosság kérdéséhez” – fogalmazott.
A kiállításon látható 150 alkotás mintegy negyede új munka. Egy olyan művész volt, aki visszautasította a tárlaton való részvételt, míg egy másik alkotó a Károlyi-szobor elmozdítása elleni tiltakozásul lépett vissza. Inkább azok voltak többen, akik kifejezetten szerettek volna bekerülni a kiállításba – mondta el Gulyás.
A Legendák címet viselő szekció a tudományosság által megkérdőjelezett, mégis sokak önazonosságát erősen befolyásoló történeteket, mondákat dolgoz fel. Kovách Gergő–Kotormán Róbert–Péli Barna Attila most című szobra például a nagy hadvezér alakját vizsgálja szokatlan szemszögből, míg Szolnoki József hun témájú filmjét egyaránt méltatta a Magyar Narancs és a Kurucinfó – mondta el Gulyás Gábor.
Elhunyt szerzők – mások mellett Ady, Bibó, Márai, Petőfi vagy Széchenyi – magyarsággal kapcsolatos idézetei olvashatók az Örökségek című szövegdoboz falán. A kiállítás másik betétjének videóin pedig kortárs művészek és gondolkodók – például Bozsik Yvette, Heller Ágnes, Sára Sándor, Schilling Árpád, Schmidt Mária és Tokody Ilona – nyilatkoznak.
Több terem vonultatja fel a nemzeti sztereotípiákra reflektáló munkákat: Benczúr Emese, Csiszér Zsuzsi, Gerber Pál, Gyenis Tibor vagy Szurcsik József művei sokszor egymással is vitatkoznak. A tárlat következő nagyobb egysége a társadalmi szerepeket vizsgálja, elsősorban a vesztesekre koncentrálva. Dr. Máriás sajátos hangulatú portréi bizonyítják: ma nem hősök vannak, hanem celebek, így egymás mellé kerülhet akár Horthy, Kádár, Biszku, Matolcsy György és Kiszel Tünde is.
Az apszisban Ellentétek címmel a megoldatlan társadalmi jelenségekkel, feszültségekkel foglalkozó munkákat találhat a látogató. Kicsiny Balázs nagyméretű installációja egy Babits-idézetet dolgoz fel. Asztalos Zsolt metaforikusan is értelmezhető, Nem robbant fel című munkája besült világháborús bombákat ábrázol. Borsos Lőrinc parlament-makettje a nézők közeledtére rázkódni kezd, és a kiállítás végére talán össze is omlik.
