Örök kedvenc az újszegedi ligetben

Örökzöld kedvenccel, a Hyppolit, a lakájjal mutatkozik be a Szegedi Szabadtéri Játékok kisebbik játszóhelyén, az újszegedi ligetben pénteken és szombaton a Szabadkai Népszínház magyar társulata.

TK
2012. 08. 09. 8:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fábián Barbarának, a fesztivál sajtóreferensének tájékoztatása szerint a fergeteges humorral könnyed szórakozást ígérő vígjáték története az 1931-ben, Csortos Gyula és Kabos Gyula főszereplésével bemutatott játékfilm forgatókönyvén alapul. A darab címszerepében Kovács Nemes Andort láthatja a közönség, partnerei többek között Csernik Árpád és Pesitz Mónika lesznek.

A szabadkai magyar társulat várhatóan igazi békebeli hangulatot varázsol a színpadra, hiszen Eisemann Mihálynak a második magyar hangosfilmből ismert örökzöld dallamai csendülnek fel az előadásban, amelyet Megyeri Zoltán rendezett. A távoli korszakot megidéző sztori azonban némileg aktuális is, hiszen az újgazdagok értékrendje, amelybe belefér, hogy pénzért bármi megvehető, a mai világunktól sem áll távol – mutatott rá.

„Nem szerettük volna lemásolni az örökzöld mozit, de a történetet természetesen megtartottuk” – fogalmazott a darabról Mezei Zoltán, a társulat igazgatója, hozzátéve ugyanakkor, hogy olyan új dallamokat is hallhat majd a közönség, amelyeket a filmből nem ismerhet. „Ráadásul élő zenével játsszuk a darabot, ami még hangulatosabbá teszi az estét” – hangsúlyozta az igazgató.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.