Schwarzenegger és Woody Allen újra bevetésen

A héten két mozibemutató várja a filmkedvelőket, de milyen kettő! Mindkettőt kötelező megnézni, itt az igazi moziünnep.

The Expendables 2 – A feláldozhatók 2És íme, a film, amelynél nem az a kérdés, hogy jó-e, hanem hogy mennyire jó. Ezt gondolják legalábbis akciófilm-rajongók milliói világszerte, akik a nyolcvanas évek agyatlan akcióorgiáin szocializálódtak, s most nem győznek örömködni a korosodó sztárok reaktiválásán. Miután Sylvester Rambo Stallone 2010-ben összehozott egy apró Dream Teamet és Dolph Lundgrennel, Jet Livel és Jason Stathammel – a filmben Bruce Willis hívó szavára – sikerrel akciózott a rosszfiúk ellen egy régi vágású, csihi-puhi moziban. A rajongókat (és a producereket) ez olyannyira elégedettséggel töltötte el, hogy két évvel később immár Stallone helyett az akciórendező Simon West (Con Air – A fegyencjárat, Lara Croft: Tomb Raider) instruálásával cirka százmillióból már egy egész All Star-csapat állt össze A feláldozhatók 2-ben.Az első rész akcióhősei mellé betársul a politikai karriert a háta mögött hagyó Arnold Schwarzenegger, a film korhatárosságán mindvégig nyafogó Chuck Norris és a főgonoszt alakító – az első részt még visszadobó – Jean-Claude Van Damme. Ezzel a nyolcvanas-kilencvenes évek egykori nagyágyúi – a kommentekben sokat emlegetett és hiányolt Steven Seagalt leszámítva – álltak össze egy mozi erejéig, s ez bármikor korábban elképzelhetetlen lett volna. A többség viszont pályafutása alkonyán vagy még azon is túl kapta Stallonétól a jutalomjáték és a visszatérés lehetőségét a nagyvászonra, ha csak egyetlen cím erejéig is. Van Damme például olyan rossz állapotban van, hogy majd végig napszemüveg mögé rejtőzik, másokon viszont döbbenetes módon nem fog az idő. Csak a történeti hűség kedvéért, a seniorok közül Norris 72, Stallone 66, Schwarzi 65, Willis 57 éves – és minden évszámot háromszor ellenőriztem! Szóval lehet utánuk csinálni, azt gondolom. És igen, egy olyan filmnél, amelynek története összefoglalható a „felkutatni, elkapni, kinyírni” szentháromsággal, pontosan tudjuk, mire számíthatunk. Figyelem, A feláldozhatók 2 pontosan olyan agyatlan és értelmetlen akciófilm, amilyennek egy klasszikus műfaji filmnek lennie kell, főképp, ha az meg van fűszerezve önreflexióval és iróniával. Örülni kell egy ilyen jutalomjátéknak, amíg még lehet.Rómának szeretettelNéhány éve kezdődött a korábban notórius manhattani Woody Allen európai körútja, amikor a rendező elhatározta, hogy a vén kontinens minden nagyobb városáról készít egy képeslapfilmet. A köret mindenhol túlnyomórészt romantikus enyelgés, amelyben sok kompromisszummal nyomokban a korábbi Woody Allen munkássága is felfedezhető. London, Barcelona és Párizs után ezúttal Rómához biggyeszt egy lábjegyzetet a rendező, amely elődeinél kiszámíthatóbb és sematikusabb, és egyáltalán nem tesz jót neki a sok sztereotípia. Viszont a rendező a 2006-os Füles után ismét feltűnik a kamera innenső felén, s színészként nemcsak mindenkit lejátszik, de még 76 évesen is elképesztően jó nézni őt mint nyafogó, neurotikus pasit. A Rómának szeretettel több pár kapcsolatán keresztül beszél arról, hogy mennyire meseszép az olasz főváros. Egy turista megismerkedik egy olasz ügyvéddel, s ripsz-ropsz már az örömszülőkkel vacsoráznak házasságkötésük előtt. Egy másik pár egy olasz kisvárosból érkezik a fővárosba, ahol szem elől tévesztik egymást, s külön utakon ismerik meg a nagybetűs életet. Egy unalmas életet élő római kispolgári család feje egyszeriben híressé válik semmitmondó életével. Egy amerikai építészhallgatónak barátnőjével töltött csendes hétköznapjai dőlnek dugába, amikor egy excentrikus barátnő szerelmi háromszöggé bővíti kapcsolatukat, s mindezt egy amerikai sztárépítész kommentálja vég nélkül. Történetek, amelyek bárhol előfordulhatnak, valamint romantikus vígjátékból előrántott sematikus figurák, amelyeket a választott színészeknek kell megtölteni élettel. Alec Baldwinnak vagy Penelopé Cruznak ez például sikerül, másoknak még inkább nem. Viszont ezúttal tényleg minden a művészeken múlik, mert az egyetlen, sziporkákkal felszerelt figurát Woody Allen magára osztotta. Ő ugyanakkor gyakorlatilag számba veszi s talán le is zárja egész életművét. Önreflektív kiszólásai olyannyira nyilvánvalóak, hogy egy idő után már sajnálni kezdi az ember a Woody Allent és munkásságát nem ismerőket, amely nélkül számos frázis egyszerűen élvezhetetlen marad. Azt azonban még a fanyalgó kritikusoknak is el kell ismerniük, hogy Allen fantasztikusan uralja a vásznat, energikussága ugyan már nem a régi, de olyan áhítattal formálja meg a neurotikus, önmagával kibékülni képtelen, meg nem értett művészt, hogy azt ötven év után is csak imádni lehet. A korábbi hetek mozibemutatóiért klikk ide gyorsan!