A látogatók száma 110 ezerrel nőtt az előző – öt évvel korábbi – documentához képest. Az idei, sorrendben 13. tárlatsorozaton a közreműködők száma is rekordot döntött, összesen 297-en voltak, köztük például biológusok és fizikusok, ami jelzi, hogy a kurátorok tágan értelmezik a kortárs művészet fogalmát. Amit a kiállítók kínálnak „lehet, hogy művészet, lehet, hogy nem” – mondta koncepciójáról Carolyn Christov-Bakargiev, az idei documenta – hivatalos nevén dOCUMENTA (13) – művészeti vezetője a júniusi megnyitón. „Nem számít a határ aközött, hogy mi számít művészetnek, és mi nem” – fogalmazott.
A világ legrangosabb kortárs művészeti eseményeként számon tartott rendezvénysorozatot 1955 óta rendezik meg. Az első évtizedekben négyéves ritmusban, a hetvenes évek óta pedig ötévente. Az idei documentán több magyar művész is kiállított, Csákány István például Ghost Keeping című installációjával mutatkozott be. Az alkotás egy leginkább varrodára emlékeztető műhelyt ábrázol, benne munkásruhát viselő próbababákkal, a művész a hozzáértők szerint egyebek között arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy egyre inkább eltűnik a klasszikus munkásosztály Európában.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!