Vasárnap este az előző évad legkiemelkedőbb teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját nyújtották át a Nemzeti Színházban.A gála keretében 15 kategóriában hirdettek győztest, az elismerésekért összesen 48 jelölt volt versenyben. Egy kategóriában már korábban odaítélték a díjat: a színikritikusok második alkalommal adományoztak életműdíjat, ezt idén Senkálszky Endrének, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészének, Európa egyik legidősebb aktív színészének adták át a Színházi Kritikusok Céhének képviselői szerdán Kolozsvárott. A díj ünnepélyes átadásán készült felvételt lejátszották a Nemzeti Színház közönségének. − Nem tudjuk, hogy milyen lesz a jövő színháza, de felelősek vagyunk a jelenéért − fogalmazott az elismerést átvéve Senkálszky Endre.
A mi osztályunk: Pelsőczy Réka, Ujlaki Dénes, Takátsy Péter, Szacsvay László és Bán János
Fotó: Katona József Színház
A Katona József Színház A mi osztályunk című, Máté Gábor rendezte előadása kapta a legjobb előadásnak járó elismerést. A díjat Andrei Serban adta át Máté Gábornak, aki a díjat átvéve elmondta: arra számított, hogy a darab nagyobb társadalmi vitát generál a Magyarországon és Közép-Európában történtekről és a mai helyzetről. Ezek a viták elmaradtak − mondta, ugyanakkor megköszönte a kritikusoknak, hogy díjukkal jelezték: fontos dolog, amiről az előadás szól.
(Tadeusz Slobodzianek drámájának főhőse tíz lengyel és zsidó diák. A felhőtlen gyermekkor küszöbén kitör a világháború, az osztályt először a bolsevik diktatúra, később a fasiszta terror, majd ismét a kommunista önkény szakítja ketté. A jóbarátok árulások aktív résztevőivé és az egymás elleni erőszak áldozataivá válnak, kezdeti gondtalan közös játékuk a felnőttkor elérésével rémtörténetek sorává alakul. Ismerős történet...)
Tarolt a Radnóti előadása, a Vágyvillamos
A legjobb rendezésért Zsótér Sándornak ítélték a díjat, aki a Vágyvillamos című előadást állította színpadra a Radnóti Színházban. A díjat Hajdu Szabolcs adta át a művésznek. A legjobb női főszereplő díját Kováts Adél kapta, a Radnóti Színház Vágyvillamos című előadásában nyújtott alakításáért, az elismerést Király Leventétől vehette át a művész. A legjobb férfi főszereplőnek járó díjat pedig Fekete Ernő vehette át a Radnóti Színház Protokoll című produkciójában megformált szerepéért. A díjat Básti Juli adta át a színésznek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!