Alanis Morissette, az elszánt anyatigris

Négy év után tért vissza a 38 éves kanadai énekesnő, a kilencvenes évekbeli alternatív rock vadóca.

Magyarhonban kötelező kűr, hogy megemlítsük Alanis Morissette magyar gyökereit: édesanyja részéről '56-os menekültek leszármazottja, de magyarul csak egyszer próbált énekelni, szóljon, aki megérti a szavait. A karakteres hangú Alanis a tinédzser éveitől kezdve dörömbölt a zeneipar kapuin: két nagyon is felejthető (és el is felejtett) dancepop lemez után a '95-ös Jagged Little Pill-lel jött el a nemzetközi áttörés: az alternatív rockra és poszt-grunge-ra váltó, dalaiba és fellépéseibe egész lelkét beleadó kanadai csaj az MTV-korszak egyik ikonja lett, gondoljunk csak az Ironicra vagy a You Oughta Know slágerre. A vagány, de önelemző, kicsit spirituális, new age-es, kicsit bohém, de nagyon tudatosan élő, a jó ügyek mellett mindig elkötelezett Alanisszel a kilencvenes évekbeli fiatalok milliói tudtak azonosulni szerte a világon.

Az ez után következő sorlemezeken végigkísérhetjük Alanis Morissette megváltozását és beérését. A sötétebb, karcosabb rock előbb U2-s szárnyalásokká, majd egyre finomabbra polírozott soft rockká változott; az intimebb megszólalást monumentálisabb hangzás váltotta fel. Mindeközben az eleinte tépelődő, önfeltáró, szerelmeket és érzelmeket pőrén a közönség elé táró szövegek az univerzális, spirituális szeretet közhelyes és távolságtartó megvallásaivá váltak – köszönhetően Alanis keleti utazásainak és jógaleckéinek. Mindezek kiteljesedése a Havoc and Bright Lights című új lemeze.

Az utóbbi években a Kanadából Amerikába költözött énekesnő megházasodott, gyermeke született, és mi másról is szólna friss albuma, ha nem az anyaságról. Az albumnyitó Guardian egy rádióbarát, életteli, lendületes örömóda a gyermekhez, akit anyja minden rossztól megvéd. A klip Wim Wenders Berlin felett az égjét (és a U2 Stay című klipjét) idézi: az énekesnő angyalként nézi az embereket a metropolis házai fölött. Kis visszalépés ez tőle, hiszen a Dogma című, a vallásosságon tisztelettudóan ironizáló Kevin Smith-filmben magát a játékos kedvű Istent alakította Alanis Morissette. A Guardian egy erős, szerethető dal az elszánt anyatigrisekről; tökéletes Alanis-sláger, egyből a legjobb dal a lemezről.
A 12 számos lemez izgalmasabb pillanatai egyértelműen a Guy Sigsworth producerrel (Björk, Madonna, Goldie) felvett dalokhoz kapcsolódnak. A Woman Down masszív elektrorockra épülő protestdal a nőket alázó férfiak ellen. A Celebrity egy, a tudatos popsztároktól mindig elvárt celebkritikus dal, közhelyes ejnyebejnye érdekesebb, kaotikus elektronikus rockba csomagolva. A Lens keletiesen lebegő hangszőnyegekkel, U2-s csilingeléssel díszít egy szokásos Alanis-féle párkapcsolati vallomást. Innentől középutas, középszerű soft rock, elektropop kíséri Alanis még mindig fényesen csengő vagy érzelmesen suttogó hangját: egy hosszú utat megjárt kismama őszinte dalai ezek a boldog pillanatokról, esetleg a nehézségekről, amelyek után úgyis jönnek a boldog pillanatok. Alanis Morissette révbe ért, s ennek örül, örüljünk hát mi is.