Az Urániába költözik az Abigél színpadi változata

A 2012–13-as színházi évadban újra látható az Abigél színpadi változata Budapesten és a vidéki fellépések is folytatódnak. A Szikora János rendezte darabot október 12-én az Uránia Nemzeti Filmszínház színháztermében mutatják be.

2012. 09. 22. 10:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szabó Magda regényéből készült színpadi változatot június elején mutatták be a Városmajori Szabadtéri Színpadon, a nyár folyamán Gyulán és Nyíregyházán is játszották, valamint a balatonföldvári Kultkikötő műsorán is szerepelt az Abigél című produkció. Bánfalvy Ágnes – a tévéfilm Torma Piroskája – producerként és Horn Mici megformálójaként vállalt szerepet az előadásban, amelyben olyan színészek játszanak, mint Trokán Péter, Gubás Gabi, Németh Kristóf vagy Kiss Ramóna.

A közlemény a producert idézi, aki elmondta: a Városmajori Szabadtéri Színpadon valamennyi előadás telt házas volt. Rendszeresen pótszékezniük kellett a nézőteret. Mint írják, ez ösztönözte őket arra, hogy ősztől folytassák a munkát. Bánfalvy Ágnes szerint a Matula Leánynevelő Intézet növendékeinek és tanárainak megható történetét a fiataloktól a nyugdíjasokig mindenki ismeri, és szívesen nézi újra az új szereposztással, emiatt a legnagyobb történeti hűségre törekedtek az előadásban – áll a közleményben. Mint írják, az Abigéllel nem titkolt céljuk, hogy újraélesszék az Uránia színházi hagyományait.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.