Báthory Erzsébet musical-opera Kolozsváron

A Báthory Erzsébet musical-opera szombati bemutatójával nyitja évadját a Kolozsvári Magyar Opera.

Grund
2012. 09. 12. 14:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Báthory Erzsébethez hasonló komplexitású előadást még nem láthatott az erdélyi magyar közönség – mondta el Szép Gyula, az operaház igazgatója egy szerdai sajtótájékoztatón. Az előadás a nyár folyamán készült el a budapesti Szabad Tér Színházzal együttműködve. A júliusi margitszigeti bemutatón a főszerepekben magyarországi előadóművészek léptek fel, a szombati bemutatón azonban már a Kolozsvári Magyar Opera művészei állnak a közönség elé. Szomor György, Pejtsik Péter és Miklós Tibor műve Bagó Bertalan rendezésében, Novák Péter koreográfiájával kerül színre, a zenekart Kulcsár Szabolcs dirigálja.

Az operaház igazgatója elmondta, hogy a 2012–13-as évadnak egyelőre csak az első felét sikerült megtervezni. Az évad második felének a műsorai aszerint alakulnak majd, hogy sikerül-e eljutni azokra a magyarországi fesztiválokra, amelyeknek szervezőivel jelenleg tárgyalásokat folytatnak. Biztosnak az látszik, hogy decemberben a Székely fonó bemutatásával ünneplik Kodály Zoltán születésének a 130. évfordulóját, egyben a kolozsvári magyar színjátszás és ezen belül a zenés színjátszás 220. évfordulóját is.

Az opera a száz éve született Örkény Istvánra is emlékezni kíván. Az évfordulóra Demény Attila, az opera főrendezője két egyfelvonásos Örkény-művet zenésített meg. Ezeket egy irodalmi műsor keretében mutatják be, amellyel Budapesten az Örkény Színházban is fellépnek. Az évad első felét a hagyományosnak számító vidám szilveszteri műsor zárja.

Szép Gyula elmondta, hogy az évad második felét a tervezett kiszállások alakítják majd. Budapestre a Művészetek Palotájába hívták a társulatot, ahol Giuseppe Verdinek a 2010-11-es évadban bemutatott, Attila című operájával terveznek két előadást, az Operettszínházba pedig Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjét vinnék el, amelyet az elmúlt évadban mutattak be Kolozsváron. Tárgyalásokat folytatnak a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezőivel, és várják a Miskolci Operafesztivál meghívását is. Ha a tervezett magyarországi vendégjátékokat nem sikerül megszervezni, Rossini Ory grófjával és egy gyermekeknek szánt musicallal lepik meg a kolozsvári közönséget. Szép Gyula elmondta, arra készülnek, hogy a Báthory Erzsébettel sokszor állhatnak majd a közönség elé.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.