Jó hírt hozok – ekként kezdte meg a dalszínház 129. évadjának nyitóbeszédét L. Simon László kultúráért felelős államtitkár, aki az operaház társulatának bejelentette: a 2013-as költségvetésben a dalszínház központi támogatására 8,3 milliárd forintot irányoztak elő. (A dalszínház idei állami támogatása 4,4 milliárd forint.) Az államtitkár hangsúlyozta: bízik benne, hogy a sok egyeztetéssel kialakult javaslatot megszavazza a parlament. A jövő évi költségvetést módosító indítványok vitája e héten zárul az Országgyűlésben. A kulturális államtitkár kifejtette: kell, hogy a magyar kultúrának legyenek zászlóshajói, a Nemzeti Színház mellett így tekint a kulturális kormányzat a Magyar Állami Operaházra is. Mint kiemelte, a támogatás növelése jelzi, hogy stratégiai rangú intézményként tekintenek a dalszínházra. L. Simon László ígéretet tett arra is, hogy a jövőben a Nemzeti Színház és más nemzeti intézmények költségvetését is rendbe teszi a kormányzat.
Ókovács Szilveszter, L. Simon László és Mozsár István
Fotó: Székelyhidi Balázs
Ahhoz, hogy a megnövelt támogatás tartalmat nyerjen, az Operaházban rengeteg innovációnak kell történnie – mondta az évadnyitón Ókovács Szilveszter. Az operaház megbízott főigazgatója arról számolt be, a dalszínház 129. évadjában több előadásszámmal szeretnének még több nézőt, fiatalabb korosztályokat is megszólítani, vidéken minőségi előadásokkal turnézni, a magyar operajátszás történetében fontos műveket lemezen rögzíteni. Példaként említette, hogy augusztus végén lemezre vette a társulat Erkel Ferenc Hunyadi László operájának ősváltozatát, mégpedig az Erkel Színházban.
Ókovács Szilveszter kitért arra is: a szeptember 29-i évadnyitó előadás előtti napon, szeptember 28-án határon túli magyaroknak mutat be előadást az operaház, huszonöt estén pedig a nagycsaládosoknak „hatalmas árengedményeket” adva játszanak. A megbízott főigazgató az idei évadban hetvenötezer gimnazistát is szeretne az Operába csábítani, mint mondta, a cél az, hogy a felnőttkort elérve minden fiatal megforduljon a nemzet dalszínházában.
A megbízott műszaki ügyvezető igazgató, Mozsár István arról számolt be, az Erkel Színház 1,7 milliárd forintos rekonstrukciójának közbeszerzési eljárása az előminősítés szakaszánál tart, a felújítási munkák november 5-én kezdődhetnek. Januárban, de legkésőbb március végén az Erkelben már előadások zajlanak, bár az épület rekonstrukciója csak jövő év szeptember végén fejeződik be.
Az évadnyitó végén operaházi énekesek, muzsikusok, dolgozók vehettek át elismeréseket. Örökös tag lett Andor Éva énekművész, posztumusz örökös tag lett Moldován Stefánia énekművész és Makai Péter díszlet- és jelmeztervező, rendező. Bemutatták az operaház új művészeti főtanácsadóit is: e tisztet Marton Éva énekművész és Nagy Iván balettművész fogja betölteni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!