Az Új Magyar Szó portál beszámolója szerint az októberben 98. évét betöltő, még mindig aktív színművész „hetvenöt éve gyakorolt meghajlással” köszönte meg a díjat a kolozsvári Minerva házban tiszteletére szervezett kedd esti ünnepségen. A Színházi Kritikusok Céhe júniusban hozta nyilvánosságra, hogy idén Senkálszky Endrének adományozza életműdíját, amelyről a tagok titkos szavazással döntenek.
A kolozsvári ünnepségen egyik méltatója, Hatházi András színművész, aki Csehov Cseresznyéskert című drámájában volt Senkálszky partnere, elmondta: harminc évvel azután született, hogy „Bandi bácsi” elkezdte színészi pályafutását. Humorral, de őszinte csodálattal idézte fel a közös próbákon tanúsított páratlan profizmust, pontosságot, az újítás iránti végtelen nyitottságot, amely a magyar színjátszás matuzsálemét jellemzi.
Tompa Gábor, a kolozsvári magyar színház igazgató–főrendezője arra hívta fel a figyelmet, hogy Senkálszky Endre mellett nem kevesebb mint hét színészgeneráció nőtt fel, és az ünnepelt mind a hét nemzedéket örökifjú szívvel és mentalitással figyelte, segítette. „Az a tény, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színház most ilyen erős, sikeres társulatot tudhat magáénak, nagy részben Senkálszky Endrének köszönhető” – jelentette ki az igazgató. A Színházi Kritikusok Céhének képviselője, Tompa Andrea méltatásában arról beszélt, hogy Senkálszky a magyar színháztörténetben az összekötő láncszem. „Összeköti Janovics Jenőt Harag Györggyel és Tompa Gáborral, mert Senkálszky Endre valamennyiükkel találkozhatott” – mondta a kritikus.
Az ünnepelt arról beszélt, hogy nem tudni, milyen lesz a jövő színháza, de „felelősek vagyunk a jelenéért”. A rendezvényen levetítettek néhány jelenetet a színművész emlékezetes alakításaiból. A Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja október 2-án lesz 98 éves. „Senkálszky Endrét Magyarországon kevesebben ismerik, mint illene, s mint amilyen jelentős az életműve. Erdélyi, közelebbről kolozsvári színész, de az egyetemes magyar színjátszás kiemelkedő művésze” – írta a Színházi Kritikusok Céhe korábban a színművészről.
Mint kiemelték, Senkálszky Endre Európa egyik legidősebb aktív színésze, aki például Tompa Gábor III. Richárd-rendezésében még most is fellép. 81 éve lépett először színpadra, 1939 óta tagja a különböző néven működő kolozsvári magyar teátrumnak, amelynek igazgatója is volt, méghozzá a legnehezebb időkben. Tanított a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben, azaz a Színművészeti Főiskolán. Rendezett is, többek között az 1977-es nyugdíjaztatása után tizennégy darabból álló görög tragédiasorozatot mutatott be.
Életműdíjat kapott a kiemelkedő kolozsvári színész
Átvette a magyarországi Színházi Kritikusok Céhe életműdíját Senkálszky Endre, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja.
2012. 09. 12. 11:01
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!