A film egy elmegyógyintézetből nyolc hónap után családjához hazatérő férfiról szól, arról, hogyan nyeri vissza egyensúlyát. A harcos rendezője a főszerepeket Bradley Cooperre és Jennifer Lawrence-re bízta, a további szereposztásban pedig olyan sztárok kaptak helyet, mint Robert De Niro, Chris Tucker és Julia Stiles.
„Nekem A harcos sem a küzdelemről szólt, és ez a film sem a mentális betegséggel foglalkozik. Számomra mindig az ember, és az emberek dinamikája az érdekes” – mondta el Russell a fesztiválon. A Matthew Quick azonos című regénye alapján forgatott produkció világpremierjét a múlt héten tartották a Torontói Filmfesztiválon. A kritika és a közönség is lelkesen fogadta a filmet, amely végül a nézők szavazatai alapján a 37. alkalommal megrendezett filmmustra legfontosabb trófeáját, a BlackBerry Közönségdíjat kapta.
A torontói elismerést gyakorta emlegetik az Oscar előszobájaként: korábban A király beszéde és a Gettómilliomos is a közönség kedvence volt a kanadai városban. A dokumentumfilmes közönségdíjat az Artifact című produkció nyerte el, amely Jared Leto és együttese, a Thirty Seconds to Mars This Is War című lemezének felvételéről szól, ami közben a banda jogi csatát folytat lemezkiadója ellen. A díj átadásakor a fesztivál szervezői felolvasták Leto köszönő szavait, amelyeket a Bartholomew Cubbins rendezésében készült filmmel kapcsolatban fogalmazott meg.
Az Éjféli Őrület közönségdíjat Martin McDonagh Seven Psychopaths című véres komédiája kapta. A thrillerben Colin Farrell forgatókönyvírót alakít, aki sehogy sem halad sorozatgyilkosos könyvével. Az 1976-ban alapított kanadai filmmustrán, amelynek tekintélye ma már a velencei és a cannes-i filmfesztiváléval vetekszik, a nemzetközi kritikusok FIPRESCI-díját Francois Ozon Dans la maison című alkotása és Mikael Marcimain Call Girl című munkája kapta.
Torontóban csak a kanadai filmek versengenek egymással szakmai zsűri előtt. Az idei mezőnyből Xavier Dolan Laurence Anyways című filmje lett a győztes. A legjobb kanadai első film díját pedig megosztva ítélték oda Brandon Cronenberg Antiviral és Jason Buxton Blackbird című produkciójának.
Emberi dráma tarolt Torontóban
David O. Russell irodalmi adaptációja, a Silver Linings Playbook című dráma nyerte el a vasárnap zárult Torontói Filmfesztivál közönsége által odaítélt fődíjat.
2012. 09. 17. 13:15
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!