Fliegauf a velencei filmfesztiválon

Fliegauf Bence Csak a szél című alkotását is vetítették a velencei filmfesztiválon az európai Lux-díjra jelölt filmeknek szentelt szerdai program keretében.

Grund
2012. 09. 06. 14:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A februári Berlinalén Ezüst Medve-díjjal és az Amnesty International díjával kitüntetett, a magyarországi romagyilkosságokkal foglalkozó filmet Doris Pack, az Európa Parlament kulturális és oktatási bizottságának elnöke mutatta be a fesztiválközönségnek.

Mint Fliegauf Bence csütörtökön elmondta, Pack kiemelkedően fontosnak nevezte a produkciót, és felajánlotta a segítségét későbbi, emberi jogi kérdésekkel kapcsolatos munkáihoz. A rendező hozzáfűzte, hogy élni fog a lehetőséggel, mivel egyik tervezett filmje népirtással foglalkozik.

A magyar–német–francia koprodukcióban született Csak a szél egyike annak a három, Lux-díjra jelölt játékfilmnek, amelyet az Európai Unió minden országának nyelvére lefordítanak, és az összes uniós országban vetítenek. A további két alkotás az Andrea Serge rendezésében forgatott Io sono Li című olasz–francia koprodukció és a Miguel Gomez rendezte Tabu, amely portugál, német, francia és brazil koprodukcióban készült.

Az Európa Parlament harmadik éve mutatja be a velencei filmfesztivállal való együttműködés keretében a Giornate degli Autori elnevezésű szekcióban a Lux-díjra jelölt műveket. A díj győztesét novemberben hirdetik ki, a díjátadó ceremóniára pedig november 21-én az Európa Parlamentben kerül sor a kultúráért felelős számos európai döntéshozó és a filmek alkotóinak jelenlétében.

A Csak a szél fesztiválkörútja közben folytatódik: a jövő héten a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon vetítik, ami egyúttal a produkció észak-amerikai premierje lesz.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.