Majdnem kétszeresére nőtt a már összesen 250 négyzetméteres kiállítási terület az úgynevezett római Goethe-házban, amely a hétvégén nyitotta meg kapuit közel három éven át tartó átalakítás után. A római városközpontban, a via del Corso 18. szám alatt levő ház első emeletén szállt meg Johann Wolfgang Goethe 1786–88 között. A lakásmúzeumot a felette levő ingatlannal bővítették. Az új kiállítótermek átadása alkalomból a német író 51 itáliai rajzát állították ki, melyek december 9-ig láthatók. Goethe több mint 2600 rajzot készített itáliai tartózkodása alatt, ezekből válogattak a szervezők.
Ursula Bongaerts, a Goethe-múzeum igazgatója a sajtónak elmondta, hogy az új kiállítótermekben helyet kapott a Rómában élő és alkotó német művészek 1821-ben alapított könyvtára és a német művészek 1845-ben született római szövetségének archívuma is, benne 140 művész rajzaival. Az olasz lapok emlékeztetnek arra, hogy amikor a római Goethe-múzeum 2009-ben jelezte a német oktatási miniszternek, hogy eladó a múzeum feletti lakás, a berlini parlament a gazdasági válság ellenére megszavazta az ingatlanvásárlást, pedig az olasz főváros központjában drágák a lakások. A németek még adnak a kultúrára – jegyezték meg az újságok.
Goethe rajzait is megcsodálhatják
Méretében és tartalmában is bővült a Johann Wolfgang Goethe egykori római lakásából kialakított múzeum, amelyben a nagy német író és költő itáliai rajzai is láthatók.
2012. 09. 24. 6:58
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!