Híres írónak is elkél egy kis péer

Az Európa Kiadó James Joyce újrafordított Ulysseséhez olyan oldalt kanyarított, hogy az információbőség szinte szétfeszíti a képernyőt.

Bár nyilván annak a ténye, hogy nemrég a boltokba került James Joyce klasszikusának, az Ulyssesnek az új magyar fordítása, nem fogja maga alá gyűrni az olvasói érdeklődésért folyó ádáz küzdelemben a „kirakta a Rubik-kockát a vak pandabébi” típusú híreket, de szűk körben azért egészen nagyot szólt a hír.

Indulatos publicisztikák, vitaestek szegélyezik ezt az alapvetően irodalmi belügyet. Az okokat most nem részleteznénk, talán annyit elég megemlíteni elöljáróban, hogy Joyce szövege egyike azoknak, amiről illik tudni, de csak kevesen vállalkoznak magának a regénynek a meghódítására. A modern irodalom egyik meghatározó szövege ugyanis nem adja könnyen magát. A mára kultikus státuszt elért 1974-es magyar fordítás Szentkuthy Miklós tollából inkább újraértelmezés, kritikusai szerint túlcicomázott és hangulatában is túlhabzó, bár sokszor kétségbevonhatatlanul szórakoztató munka. 2012-re azonban elkészült az új, kritikai fordítás, ami a fordítócsoport – Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán, Gula Marianna és Szolláth Dávid – szándéka szerint a pontosságot és nem a stiláris játékosságot kívánta elsősorban szem előtt tartani. A végeredményről természetesen mindenki maga győződjön meg, ami most minket érdekel, az a regény tálalása, ami egészen parádésra sikerült. Egyrészt adva van a kiváló borító, másrészt a már említett Facebook-oldal, ami mára szinte hírportálként üzemel, rendszeresen frissül, ráadásul igencsak változatos és színes adalékokkal kényeztetni a nagy mű jelenlegi vagy jövőbeli rajongóit.

Van is mire alapozni, hiszen az ír alkotó alakja maga is kultikussá és egyfajta (pop)kulturális termékké vált, a karakteres szemüvege mögül pislogó, szikár figura nemcsak a szakmunkákban tűnik fel, de pólókon és hűtőmágnes formájában is. No meg persze ott van a Bloomsday, a nemzetközivé duzzadt, június 16-án megtartott irodalmi ünnep, ami művének egyik főszereplőjéről, Leopold Bloomról kapta a nevét. És persze mi, magyarok ebből sem maradhatunk ki, hiszen 1994-től Szombathely is kiveszi részét a kultusz ápolásából, miután az említett szereplő édesapja innen vándorolt ki.

És ha ez nem elég, akkor ott van a városi legenda arról, hogy Horthy Miklóst angolra tanította volna egykoron az ír tollforgató. A történet szerint a még ismeretlen író Pulában, a magyar nyaralók által is kedvelt horvátországi városban élt, és ott adott nyelvleckét az akkor még szintén kevésbé ismert későbbi kormányzónak. Ez a szál feltűnik mind a Joyce-életrajzokban, mind az egyik Horthy-biográfiában (Thomas L. Sakmyster munkájában), és egyes irodalmi művekben is felbukkan Békés Páltól kezdve Esterházy Péteren át Cserna-Szabó Andrásig. A tények számbavétele után a városi legendákra szakosodott oldal szerzője azonban arra jutott: nincs bizonyíték az anekdotikus történet valódiságára, bár nem zárható ki, hogy a tengerésztiszt és az író ismerték egymást. Azt nem garantáljuk, hogy ezzel kapcsolatban a regény oldalán még nagy leleplezésre számíthat az olvasó (bár ki tudja), viszont a részletek, színes mellékzöngék és érdekességek olyan tárházává duzzadt időközben a májusban elindított magyarulysses (szójáték!), ami megerősíti, hogy a közösségi média nemcsak elvonja a figyelmet a fontos és értékes szellemi mutatványokról, hanem okosan felhasználva megsokszorozhatja a figyelemfelkeltésre szánt energiát.

A magyarulysses oldalán szembetalálhatjuk magunkat mindenféle popkulturális forgáccsal is: a már emlegetett Joyce-hűtőmágnes ujjbábbal éppúgy, mint a regényhez készített fiktív „metrótérképpel”, ami segít eligazodni a szövegben. De felkerült többek között Kate Bush egyik klipje, aminek szövege a regény egyik monológjából lett összerakva. Aztán a regényt színesítő szójátékok (szegény fordítók!) némelyikének eredetére, hátterére is fény derül. És ha ez nem elég, az előzékeny szerkesztők még egy receptet is kimazsoláztak a könyvből (Vese à la Bloom). Remélhetőleg kitart még sokáig a lendület, hiszen az ilyen oldalak megléte tényleg arról tanúskodik: a regények belső világa ezer szállal kapaszkodik a „külvilág”, a valós élet mozzanataira, és ezek megismerése jótékonyan befolyásolhatja az olvasási kedvet éppúgy, mint azt, hogy kedvenc szövegünkhöz vissza-visszatérjünk.