Igazi hidegrázás – valós erőszak nélkül

Peter Strickland második alkotása, a Berberian Sound Studio legalább akkora meglepetés, mint a Varga Katalin balladája, csak másképp. Interjú a rendezővel.

Kárpáti György
2012. 09. 27. 12:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A láthatatlan rémület az igazi félelem

A hetvenes években egy olasz hangutómunka-stúdiójába érkezik meg egy brit hangmérnök, aki darabolós horrorfilmek hangmunkálataiban működik közre. Miközben az utószinkronban a hölgyek vég nélkül sikoltoznak a mikrofonba, dinnyét szeletelnek, akváriumban káposztát mosdatnak, s a legkülönfélébb eszközökkel idézik elő a rémfilmek irritáló hangjait. A hangmérnököt mind jobban hatalmába keríti a pánik és a paranoia, s egy egész összeesküvés-elméletet kreál a rémségek hatására saját életébe és a stúdióba. A Berberian Sound Studio a láthatatlan rettenetet a hangok és a néző fantáziája segítségével kívánja megeleveníteni. Akár korhatár nélküli is lehetne Peter Strickland filmje, amelybe egyetlen zsigeri képsor sem került, ám a tehetséges rendező a film eszköztára segítségével tökéletesen imitálja a legvéresebb képsorokat is. A hangok és erős képzettársítások adják a film atmoszféráját, intenzitását, feszültségét. S ha valakit a rettegés fog el, ne szégyellje, a Berberian Sound Studio ékes példája a kevesebb néha több elvének. Amit napjaink horrorfilmesei elfelejtenek, azt Alfred Hitchcock egykoron még tökéletesen tudta: a mester úgy fogalmazott, a zsigeri élmények nem borzongatnak, hanem elborzasztanak, miközben sokkal jobban félünk a láthatatlantól, az ismeretlentől.


Ezt a nagy igazságot tapasztalhatjuk meg a nap mint nap futószalagon érkező zsigeri horrorfilmek dömpingjét szemlélve, ahol a néző már akaratlanul is felnevet a zsigereléseken, mert minden valószerűséget és realitást átlépnek a képsorok. Strickland ebben jó nyomon jár, hiszen nem adna többet filmje, ha mutatna is valamit a nevezett olasz horrorrémségekből. Más kérdés, hogy elég-e a nézőnek egy egész játékfilm hosszban, hogy a kulisszák között kóvályoghat. Mert hiába a korai David Lynchet, Roman Polanskit és Francis Ford Coppola Magánbeszélgetések című remekét megidéző utalások, a játékfilmnyi időt nem tölti ki a történet. Az ismétlődő képsorok, az újra és újra felvillanó „Csendet” lámpa, a sikoltozó szinkronhangok és a változatos diegetikus hangkeltés izgalmas, de leginkább csak keret egy lehetséges filmtörténethez. A Berberian Sound Studióban viszont az óvatlan próbálkozások ellenére a hangkeltés a cél, nem pedig eszköz valami létrehozására. Ezért a néző magára maradva, tanácstalanul mereng, de hiába várja, hogy egy következő szintre ugorjon a mozi. Az idei CineFesten a zsűri megosztott díját nyert alkotás így olyan fesztiválfilm marad, ami elsősorban a filmtörténet iránt fogékonyak számára érdekes.

(Berberian Sound Studio, színes, feliratos, angol film, 2012, 92 perc. Rendező: Peter Strickland. Forgalmazó: Cirko Film.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.