A kollekciót külön szekciókra (építészet, etnikai sokszínűség, közlekedés, dolgozó emberek) bontották, s számos fotó megszületésének, témájának pontos adatait is mellékelték, hála az akkurátus orosz fotográfusnak, aki egy gyors vizű hegyi patak mentén önmagát is megörökítette keménykalapjában, elegáns öltönyében, vándorbotjával a kezében.
Így szinte vele együtt járhatjuk be a cár birodalmát a Pamír-hegység mecsetjeitől Bukhara gólyafészkes tornyain át az európai Oroszországban fekvő kolostorokig és gyártelepekig. A szamarkandi dinnyeárus, a krumpliszedő szerzetesek és a kacsalábon forgó fa szélmalmok éles ellentétben állnak a korabeli nagyipar Oroszországban megjelenő csodáival, mint például egy óriási generátorral, amelyet az adatok szerint Budapesten gyártottak. Szemébe nézhetünk a Kelet régi rendjében élő, ma már mesebelinek ható, korabeli öltözetű embereknek: orosz parasztlányoknak, dagesztáni harcosoknak és zsidó iskolás gyerekeknek, vagy akár Oroszországban senyvedő osztrák–magyar hadifoglyoknak is. Alim Khan, Bukhara büszkén pózoló emírje mintha az Ezeregyéjszakából lépett volna ki elénk.
Szergej Prokugyin-Gorszkij felbecsülhetetlen értékű fotói egy egyáltalán nem idilli, de mégis természetesen sokszínű és emberközeli birodalom sajátosságait örökítették meg, amelyek hamarosan elsüllyedtek a kommunista forradalom dühödt múlteltörlése és a szabványosított, szokásaitól és hagyományaitól megfosztott szovjet embertípus megteremtése során.
