Jelige: a pénz nem minden

John Hillcoat Fékezhetetlenje adta heti gyűjtésünkhöz a vezérfonalat: filmcsokor "a pénz nem minden" jeligére.

Az élet csodaszép

Korábban nem ismerték el, akárcsak a legtöbb klasszikust. Frank Capra 1946-ban készült szívmelengető családi filmje, Az élet csodaszép igazi jutalomjáték a világháborúban pilótaként résztvevő és onnan nemzeti hősként visszatérő James Stewart számára, aki annyira elkeseredett, mert nem tudja családját eltartani, hogy már az öngyilkosságot fontolgatja. Amikor aztán le akar ugrani a hídról, egy angyal jelenik meg az üzletember életében, és mutatja meg az élet igazi értékeit, amelyeknek semmi köze sincs a pénzhez. Ma már minden idők egyik legjobb (karácsonyi) filmjeként ünnepli a közönség és a szakma is Az élet csodaszépet, az élettől pedig további elégtételt kaptak az alkotók azzal is, hogy a gyártási költségeik is bőven megtérültek, igaz, hosszabb kifutási idővel.

Bonnie és Clyde

Arthur Penn 1967-es mozija filmtörténeti keretben még nagyobb klasszikussá vált, mint amilyen tekintélyt bemutatásakor kivívott magának. Penn ugyanis Bonnie és Clyde című filmjével megindította a Hollywood teljes átalakulásához vezető folyamatot, előkészítette a terepet az újhollywoodiak (Spielberg, Coppola, Lucas és társai) számára, valamint beverte az utolsó szöget a cenzúra koporsójába. A korhatárbesorolás-rendszer 1968-as bevezetése előtt kifejezetten erőszakosnak és öncélúnak tűnt a Bonnie és Clyde, amelyben a pimaszul fiatal Warren Beatty és Faye Dunaway fejezi ki a fiatalok szánára a lázadást. A gazdasági válság idején gengszterútra lépő bankrabló páros romanticizált története a harmincas évekből hatalmas sikert aratott világszerte, a gengsztermozik új korszakát nyitotta meg.

Papírhold

Az utolsó mozielőadással egyszeriben nagy rendezővé váló Peter Bogdanovich 1973-as filmje igazi jutalomjáték az O’Neal családnak. Ryan O’Neal a Love Story után a nők kedvence lett, ezúttal ráadásul saját lánya, Tatum O'Neal alakítja filmbeli (talán) lányát is. A lány alakítása annyira döbbenetes volt, hogy tízévesen, első filmszerepéért Oscar-díjat is nyert. Ez természetesen rekord, versenyszekcióban senki nem tudott ilyen fiatalon arany szobrocskát nyerni (Shirley Temple 1935-ben különdíjat kapott hat évesen). A film a nagy gazdasági világválság idején játszódik, ahol egy exfegyenc egy kislány segítségével próbál pitiáner módon pénzt kicsalni gyanútlan áldozataiból, és ezt a kislány meggyőző alakításai miatt többnyire sikeresen is teszi. A páros sikereit azonban hamarosan egyéni drámák árnyékolják be.

Bíborszín

Steven Spielberg Oscar-hajszája ebben a moziban teljesedett ki 1985-ben, amikor a csak fekete művészekkel készített, a Nagy Depresszió idején játszódó Bíborszínt 11 Oscar-díjra jelölték – ez példátlanul a film és az Amerikai Filmakadémia történetében. Pedig egyébként tényleg remek drámát rendezett az addig kommerszben utazó Spielberg, akinek olyan nagyszerű művészek dolgoztak a keze alá, mint a talk show házigazda, Oprah Winfrey, aki színészként szerepelt a Bíborszínben (és Oscarra is jelölték), valamint a produceri szerepet elvállaló, és a zenét jegyző Quincy Jones. A stáblistán továbbá feltűnt egy fiatal tehetség, a második filmszerepéért Oscarra jelölt Whoopi Goldberg és Danny Glover. A történet egy afroamerikai lány életének évtizedeit követi nyomon a századfordulótól kezdve, és egy új nézőpontot kínál a korról – legalábbis az addigi hollywoodi gyakorlat után.

A kárhozat útja

Nem lett kultfilm ebből a moziból, pedig nyomokban tartalmaz olyan vonásokat, amik azzá tehették volna. Csak éppen a kiskorú meg a felnőtt bérgyilkos témájában Luc Besson Leon, a profija mérföldekkel jobb, a gengszterkorszak abszurdba hajló megidézésben pedig a Coen testvérek több körrel rávernek Sam Mendesre. Ennek ellenére nézhető film ez az apáról, aki nem éppen polgári foglalkozást űz, minek köszönhetően kisfiával együtt menekülni kényszerül a maffiavezér elől, aki rájött, hogy a kölök olyasminek volt szemtanúja, aminek nem kellett volna. A film különlegességét elsősorban Tom Hanks feltűnése jelenti a véres szakmát űző apa szerepében.

Ó, testvér, merre visz utad?

Na, ha már a Coeneket emlegettük! A műfaji filmeket komoly tehetséggel és gyilkos humorral ki- és felforgató alkotópár ezúttal egy ügyes húzással a magyar órákról jól ismert Odüsszeusz-történetet helyezték át az USA déli részére és a Nagy Depresszió idejére. A végeredmény egy fergeteges és elbájoló mozi a három szökött rabról, akik bilincsbe verve igyekeznek hazatérni, illetve iszkolnak a törvény elől. George Clooney remekel ebben a félig-meddig komikus szerepben, a film pedig hatalmas és őrült tabló a dél sajátos világáról, zenéjéről, vallási fanatizmussal és rasszizmussal átitatott valóságáról. Ajánló helyett pedig következzék inkább az emlékezetes jelenet, amiben Everett Ulysses(!) McGill (Clooney) és társai dalra fakadnak:


A lovakat lelövik, ugye?

A haláltánc a középkori Európa kedvelt műfaja volt. Ahogy elképzelték: mindenféle rendű-rangú ember táncolt a halál vezetésével táncol az elmúlás vonzásában. A halál előtt mindenki egyenlő. Ahogy az USA-t sújtó, kilátástalannak látszó nyomor is a legkülönfélébb embereket volt képes összeterelni, ha csak egy kicsi esélye is mutatkozott annak, hogy valahonnan pénzt lehet szerezni. Ezt a kifordult világot mutatja meg drámai erővel Sydney Pollack filmje is. A pénzdíjért folytatott maratoni táncverseny szolgáltat arra alkalmat, hogy testközelből láthassuk az érzelmi kegyetlenség, a kiszolgáltatottság és a különféle emberi aljasságok természetét.