Kerekezzen Buda legendás rockhelyszínein!

A szeptember 22-i bringás program legizgalmasabb része a hamarosan megújuló, egykori Ifipark, a Várbazár bejárása lesz.

Grund
2012. 09. 18. 10:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Majdnem Híres Rocksuli és a Budapest Bike 2009 óta szervez poptörténeti kerékpártúrákat Budapesten. A kirándulás érdekessége, hogy idegenvezetők helyett a magyar popzene nagyjai és a zeneipar működtetői személyesen mondják el élményeiket a helyszínek kapcsán. A szeptemberi túra első állomása a Bem Rockpart helyszíne, a Budavári Művelődési Ház lesz, ahol a tabáni rockfesztiválokról láthatnak fotókiállítást a résztvevők.

A kirándulás második, egyben legkülönlegesebb részeként a Várbazárt látogatják meg a résztvevők, hiszen a volt Ifipark bezárásáig a magyar rockzene bölcsője volt. A világörökség részét képező és jó ideje omladozó Várbazár hamarosan megújul és az Ifipark szellemét megőrizve falai között a könnyűzene is helyet kap majd. Erről a projekt megvalósításában részt vevő szervezők beszélnek a helyszínen, illetve Jávorszky Béla Szilárd író-újságíró idézi meg a hely szellemét.


A túra harmadik helyszíne a világ legjobb pubjának választott A38 hajó lesz, ahol sok műhelytitkot és háttérinformációt tárnak fel a hajó programszervezői, és az egykori gépteremben lévő legendás backstage-be is elkalauzolják a látogatókat. Korábbi túrákon vezetőként részt vett már Bródy János, Dj Palotai, a koncertszervezőket pedig Pándi Balázs a Fészek Klubban, Mátyás Attila az egykori Fekete Lyuk előtt képviselte. Szeptemberben a koncertszervezők szövetségével, az Org4Org Egyesülettel közösen tekerhetik végig Buda régi és új koncerthelyszíneit a résztvevők. Akinek nincs kerékpárja, annak a Budapest Bike biztosít biciklit a túra időtartamára. A jelentkezés és a részvétel feltételeiről a Bike and Roll Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.