Kilencven éve született az első „valóságshow-hős”

Kilencven éves lenne szeptember 1-jén az atlétatermetű színészóriás, Vittorio Gassman, az olasz film és színház múlt századi történetének kiemelkedő egyénisége.

Az olasz film aranykorában lett a nézők kedvence, és a kritikusok lelkesedését is sikerült kivívnia. Az olasz filmkomédia ötvenes évekbeli fellendülése tette ismertté a nevét. A karcosabb, mélyebb vígjátékokban ugyanúgy remekelt, mint a habkönnyű szórakoztató produkciókban.

Német apa és olasz anya második gyermekeként Genovában látta meg a napvilágot 1922-ben. Már fiatalon sok téren tehetséget árult el: ígéretesen verselgetett, színészkedett, bekerült az olasz kosárlabda-válogatottba, miközben az egyetemen jogot tanult. Végül a színészet mellett kötelezte el magát, választását igazolta, hogy Milánóban egy Luchino Visconti által rendezett előadáson 55 alkalommal tapsolták vissza a vasfüggöny elé. Később önálló társulatot alapított, és 1950-től maga állította színpadra azokat a darabokat, amelyeknek főszereplője is volt.

Gassman már megjelenésével is feltűnést keltett: atlétatermete és karakteres arcéle egyaránt felkeltette a figyelmet.

1946-ban debütált a filmvásznon egy szerelmi románcban a brit miniszterelnök lánya, Sarah Churchill partnereként, ezután egy évtizedig beskatulyázták a gonosz és intrikus szerepkörébe. Később alakított katonát, bírót, rendőrt, gyilkost, remetét, aranyifjút, néha nőalakban is felbukkant.

Gassmannak az érzelmes Keserű rizs, az olasz neorealizmus egyik legjobb alkotása hozta meg az anyagi sikert és a hollywoodi szerződést, de Amerikából néhány csapnivaló film után kiábrándulva tért haza.

Otthon viszont sorra kapta a jobbnál jobb szerepeket: A világ legszebb asszonya című filmben Gina Lollobrigida partnere volt, szerepelt a King Vidor-féle Háború és békében, majd filmre vették kedvenc színházi előadását, a Kean, a zseni és fenegyerek című alkotást.

Komikusi tehetségét először az Ismerős ismeretlenekben csillogtathatta meg. 1959-ben A matador című bűnügyi komédiában dolgozott először Dino Risi rendezővel, akivel az Előzés című vígjátékot is forgatta.

Gassman 1960-ban vágott bele nagy álma, az olasz nemzeti színház megvalósításába. Együttese beutazta az országot, mindenki számára elérhető áron árulta a jegyeket, klasszikusok mellett kortárs darabokat is színpadra állított. Támogatást azonban senkitől nem kapott, így fel kellett oszlatnia a társulatot és visszatért a filmhez. Olyan sikeres alkotásokban szerepelt, mint az antik Rómát bemutató Scipio, akit az Afrikainak is hívtak, A nő illata, a Mennyire szerettük egymást, az Éjfélkor indul útjára a gyönyör, valamint a Fehér telefonok.

Idősödve Robert Altman rendező hívására ismét megpróbálkozott Amerika meghódításával, de ezúttal sem járt sikerrel. Már otthon készítette 1980-ban A terasz című filmet, az olasz értelmiség szomorú és melankolikus freskóját, majd utolsó filmje az 1996-os Pokoli lecke volt.

A sokoldalú művész a színházhoz sem lett hűtlen: a mai valóságshow-kat megelőlegező vállalkozása keretében reggel 9-től hajnal 3-ig cirkuszi kocsikban élt, a színpadon fogadta barátait, a nézők szeme láttára evett, aludt, borotválkozott. Firenzében színi iskolát nyitott, később tévésorozatban hozta közel a nézőkhöz Dante Isteni Színjátékát.

A hazájában „olasz Laurence Olivier-ként” emlegetett színész tehetséges író is volt, Melville Moby Dickje nyomán született Ulysses és a fehér bálna című színművét bemutatták a genovai világkiállításon, emellett CD-re szavalta II. János Pál pápa verseit.

Nehéz természete miatt Gassman többször keveredett konfliktusba kollégáival, akik főleg önzőségét vetették szemére, de vádolták modorossággal is és hogy lenézi társait. Ezt ő sem tagadta, 191 centiméter magas lévén meg volt győződve nagyságáról, szeretett központban lenni a színházban és a magánéletben is, főként a női nem körében.

Vittorio Gassman 78 éves korában, 2000. június 29-én halt meg Rómában szívroham következtében.