Bretus Imre kurátor elmondta, hogy 25 olajfestményt mutatnak be, köztük a festőművész újabb alkotásait is. A tárlat aktualitását az adja, hogy a művész hosszabb időre elhagyja Magyarországot, így ez egyfajta összegző bemutató is – tette hozzá. Bodor Lilla művészetében a legfeltűnőbb, hogy a megszokott téglalap alakú vászonfelület mellett igen sok a tondó, a kör alakú festmény. Képeinek olyan hatásuk van, mintha halszemoptikával készítette volna, a négyzet alakú munkái is olyanok, mintha domború lencsén át néznénk őket – mondta a kurátor.
A kör alakú képekkel manipulálja a néző érzéseit, művészete a manieristákra reflektál, ők voltak azok a képzőművészet történetében, akik először befolyásolták a néző szemszögéből a látványt – magyarázta.
Városi történetek
Alkotásain a tárgyak és a tér absztrakt képi motívumokká válnak, néha át is változnak, elrendezésük pedig figurális képzetet kelt. A művész a valós és a saját képzeletének görbe tükrén keresztül mutatja be életünk tereit – fejtette ki. Képein főként városi történeteket elevenít meg, a Pesti esti fikció című alkotásán a kávéház nyári teraszán üldögélő figurákat nyitott testtartással ábrázolja, a kinti és a benti tereket pedig összekapcsolja.
A női szerepekről és az önértelmezésről szóló, A Türkiz tükör című festményén a tükör a többi között a Hófehérke meséből ismert tükörre is utal. „De arra a paradoxonra is, hogy a tükör egyrészt, ha akarjuk, azt hazudja nekünk, hogy a világ legszebbjei vagyunk, másrészt pedig soha nem hazudik, valós arcunkat tükrözi vissza” – fejtette ki.
Bodor Lilla 2007-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, mestere Gaál József volt. 2006-ban Erasmus-ösztöndíjas volt az edinburgh-i College of Artban, Nagy-Britanniában.
A tárlat szeptember 17-ig tart nyitva.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!