A közönség a másfél órás koncert végén állva ünnepelte a Kurtág házaspárt, a duó több ráadást is játszott. A Cité de la Musique (Zene városa) Franciaország egyik legjelentősebb komolyzenei intézménye: 1500 férőhelyes koncertterme mellett hatalmas dokumentációs központtal és kiállítótermekkel is rendelkezik, valamint mesterkurzusokat is szervez. Itt rendezik szeptember 19. és 26. között Bach–Kurtág címmel a két zeneszerző műveiből összeállított koncertsorozatot, vasárnap pedig Kurtág György Beethoven vonósnégyeseiből tart mesterkurzust.
„A 86 éves Kurtág György kétségtelenül a legnagyobb élő zeneszerző. Legalább annyira meglepő alkotó, mint amennyire ritka. Zenéjének tisztasága nem csökkenti annak érzelmi erejét, hanem megsokszorozza. Már ez is elég lenne a Cité de la Musique merész választásához, hogy Bachhal állítja párhuzamba” – írta a Le Figaro című napilap, amely szerint Kurtág és felesége négykezesének előadásában Bachot hallgatni „felkavaró élmény”. A sorozat részeként pénteken a Keller Vonósnégyes adott koncertet, amelynek tagjai Kurtág György tanítványai voltak a Liszt Ferenc Zeneakadémián. „Nem elég jól, sőt tökéletesen játszani Kurtág zenéjét, át kell élni és az embernek a teljes személyiségét bele kell adnia” – mondta a lapnak Keller András hegedűművész.
Pierre-Laurent Aimard zongoraművész, aki szeptember 26-án ad koncertet Kurtág és Bach műveiből, úgy véli, hogy a magyar zeneszerző gazdag bensőségességének interpretálásához teljes érzelmi odaadással, energiával és jelenléttel kell az előadóművésznek magáévá tennie a zenéjét. „Az érzelem nem egy olyan szó, amely az embernek eszébe jut a kortárs zenéről. Márpedig Kurtág esetében erről van szó” – hangsúlyozza a Le Figaro. Aimard szerint ráadásul az érzelem szélsőséges sűrűségével valami szédítő szintet ér el Kurtágnál. Keller szerint pedig Kurtág zenéjének olyan erős a hangulata, az akciók olyan koncentráltak, hogy a zeneszerző egy teljes történetet képes elmesélni két hangban.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!