Lazhar tanár úr nem is lúzer

Mit lehet tanítani az életről a halál árnyékában? A Lazhar tanár úr szép film arról, hogy a gyereket nemcsak tisztelni kell, szeretni sem árt. Balzsam a lélekre.

És valóban: kedves, de közhelyes iskolapszichológussal nem lehet letudni egy ilyen kérdést, távolságtartó figyelmességgel nem lehet kezelni egy érzelmileg ennyire szélsőséges helyzetet. Még inkább szembetűnővé válik a helyzet faramucisága a helyettesítő tanár színre lépésével. Bachir Lazhar, az algériai politikai menekült eleinte esetlenül mozog a politikai korrektség légüres terében, amit a kollégái elfojtásokkal terhes viszonyai és az öntudatos, bár a gyerekek életében szinte csak statisztaként részt vevő szülők tesznek még inkább érhetetlenné számára.

A gyerekek szerencséje Lazhar tanár úr szerencsétlensége. A mély tragédiáktól barázdált arc olyan mélységes fájdalmat rejt, aminek birtokában az elsőre kissé csodabogárnak ható egzotikus pedagógus nem engedheti meg, hogy végleg áttörhetetlenné váljon a hallgatás fala, amely mögött az osztály többsége némán szenved. A Lazhar tanár úr mértéktartóan, okosan megkomponált képsorokkal mesél a nevelés számtalan veszéllyel  és szépséggel teli kalandjáról. A főszereplő alakítása rabul ejt, a gyerekek alakítása is parádés, a film hangulata megfog és sokáig velünk marad. Balzsam a lélekre.