Leonardo, a Nagy paraszt és a többiek

A világ minden részéről érkezett ötszáz klasszikus és modern, kis és nagyméretű bronzszobor a londoni Royal Academy termeibe, fényes tanúságaként annak, hogy a művészet örök.

A nem mindennapi anyagot David Ekserdjian és Cecilia Traves, a tárlat két biztosa válogatta ki. Felfogásukban az az újdonság, hogy kizárólag a megformálást vették figyelembe, tekintet nélkül a különböző korokra, szobrászati stílusokra és kultúrákra. Az alkotásokat tematikus csoportokra osztották – emberi figurák, állatok, domborművek, istenek, mellszobrok stb. E módszer eredményeként az egyes termek közepén elhelyezett talapzatokon, illetve a falak mellett lévő emelvényeken vagy a kisebb méretű alkotásoknak szánt vitrinekben kiállított alkotások között meglepő „társalgás” jön létre.

Mindjárt a bejáratnál egy rendkívül ritka, a hellenisztikus korból származó, két és fél méter magas, a szicíliai tengerpart vizéből 1997 és 1998 során több darabban kiemelt, azóta restaurált táncoló szatír extázisa fogadja a látogatót. A közelében több, ugyancsak frissen előkerült régészeti lelet látható, például Szófiából egy impozáns királyi fej az első hellenisztikus korszakból, valamint egy antik római lovassági sisak, amelyre 2010-ben találtak Nagy-Britanniában.

A termekben sétálva emitt egy római szenátor bukkan elő, akinek tógája Szent István korai keresztény mártír XV. századi, Ghiberti által készített szobrának öltözékével vetekszik, amott Giacometti valamelyik nyújtott és elnagyolt szobrának sziluettje látható a volterrai múzeum egyik etruszk figurájának szomszédságában. Rodin Bronzkor című elmaradhatatlan műve egy pompeji alkotással verseng. Willem de Kooning múlt századi absztrakt expresszionista művész rusztikus kagylóhalásza Dalou 1904-es realista szobrával, az Orsay-ból Londonba érkezett Nagy paraszttal szembesül.

Kissé távolabb fantasztikus állatkert nyílt. Akad benne Kr. e. 1000-ben formált kínai elefánt, az iráni Loresztánból előkerült mitikus szarvas, az itáliai Arezzóból ideiglenesen átköltözött etruszk szörny, de látható itt a XIX. században számtalan bronzállatot formáló francia Barye krokodilust széttépő tigrise és Picasso egyik szürreális állatfigurája is. Ennek a résznek meghatározó darabja egy az i. e. IV. századból datált monumentális lófej, amely valaha Lorenzo de Medici firenzei fejedelem birtokában volt: annak idején a városállam reneszánsz fénykorának minden nagy mestere tanulmányozta, köztük Leonardo da Vinci is.
Az ő hatása kimutatható barátjának, Giovanni Francesco Rustici szobrásznak monumentális művén is, amely Szent Jánost ábrázolja, amint egy levitához és egy farizeushoz intézett prédikációja közben jobb mutatóujját jellegzetes mozdulattal az égre emeli.

A kiállítás azonban nem csupán az ókor, a reneszánsz, a klasszikus kor és a modernitás közötti kapcsolatokat kívánja érzékeltetni: az öt évezred tüzeiben öntött bronzalkotások – a párizsi Le Figaro formulájával – az emberi szellem halhatatlanságáról tanúskodnak, arról, hogy főnixmadárhoz hasonlóan mindig képes feltámadni hamvaiból.

Noha a kiállításon jelentős helyet foglal el, a Nyugat egyáltalán nem szorítja háttérbe Ázsiát vagy Afrikát: az utóbbi területéről például virtuóz bronzalkotásokat mutat be – még a gyarmatosítók érkezése előtti korból.

Az egyik legrégibb darab Dánia területéről származik: egy az i. e. XIV. században öntött bronzszekér. A legfiatalabb, kortárs alkotásokat Louise Bourgeois (Pók IV), Richard Deacon (Bronzszögek), Tony Cragg (Nézőpontok) és Anish Kapoor (Cím nélkül 2012) jegyezte.
A szeptember közepétől december 9-éig megtekinthető kiállítás angol nyelvű katalógusa 28 fontsterlingbe kerül.