Magyar sikerek a kisebbségi fesztiválon

Sikerrel szerepeltek a Magyarországról benevezett tévéfilmek a közép- és kelet-európai országok kisebbségeinek életét és kultúráját bemutató, Ungváron vasárnap zárult nemzetközi televíziós és rádiós fesztiválon.

Grund
2012. 09. 02. 12:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kárpátalján 14. alkalommal megrendezett kisebbségi médiafesztivál szombati díjkiosztó gálaestjén a nemzetközi zsűri két magyar tévéfilmet jutalmazott a három legjobbnak ítélt produkció között. A rendezvényre hat országból összesen 65 televíziós és 67 rádiós pályamunka érkezett.

A fesztiválon második helyezést ért el a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, az MTVA által benevezett Fivérek című film. A zenekart alapító három roma testvér életét és munkáját bemutató, Papp Róbert rendezte produkció nyerte el a legjobb hang utómunka díját is.

Harmadik helyezett lett az MTVA Szegedi Körzeti Stúdiója szlovák szerkesztőségének munkája, a Tenyeremre tettem a lelkemet című alkotás. A békéscsabai szlovákok életével foglalkozó, a fesztiválra ugyancsak az MTVA által benevezett film, amelyet Antala Zsuzsanna rendezett, megkapta a legjobb operatőri munka díját is, Szél Zsolt és Kormány Tibor között megosztva.

A fesztivál fődíját az ungvári Tisza-1 TV magyar vonatkozású tévéfilmje nyerte el. A Makszim Melnik rendezésében készült Salánk. Hordóban az igazság című alkotás a Nagyszőlőshöz közeli, magyar ajkú Salánk község hagyományosan hordókészítéssel foglalkozó egyik családjának a mindennapjait mutatja be, bepillantást engedve a Kárpátalján ma már alig űzött mesterség fortélyaiba is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.