Az összegzés felidézi, hogy a Médiatanács 2012 elején hirdette meg Magyar Média Mecenatúra programja keretében az animációs filmek gyártását támogató Macskássy Gyula-pályázatot. A kiírás idén háromfordulós, és összesen 120 milliós keretösszeg áll rendelkezésre az animációs filmek készítésére. A most lezárult első fordulóban a Médiatanács öt pályázó filmterveinek megvalósítását támogatta összesen 37,2 millió forinttal. Az elkészült filmeket először a közszolgálati csatornák képernyőjén mutatják be.
Megelevenedik a toppik világa
Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező A toppik című animációs filmterve különleges lényekről szól. Ők az ajándékozás művészei: játékokat gyártanak, és a világ összes ünnepén ezekkel szereznek örömet. A toppikat csak egy vasútvonal köti össze a világ többi részével azért, hogy az általuk gyártott ajándékok eljuthassanak mindenhová. A toppik maguk is szeretnek kalandos történeteket hallgatni, és különleges tulajdonságuk, hogy érzelmeik kisugároznak a ruhájukra, így lelkiállapotuktól függően számtalan színben pompáznak, és imádják a kakaót – olvasható a filmről a közleményben.
Életre kelhetnek a Makovecz-épületek
Szalai Györgyi játék- és dokumentumfilm-rendező ezúttal animációs film készítésére nyert támogatást. A Templomépítő az organikus építészet mestere, Makovecz Imre előtt tiszteleg, akinek életművét számtalan épület őrzi szerte a Kárpát-medencében. Az építész nem élhette meg, hogy budapesti álma, az új felső-krisztinavárosi templom megvalósuljon. Szalai Györgyi filmje az animáció segítségével kelti életre a papíron maradt terveket.
A támogatott animációs filmtervek között van Kovács Márton Bab Berci köve című munkája, amely Lázár Ervin meseregényének, a Bab Berci kalandjainak egyik epizódját dolgozza fel. Varga Csaba Bojtorján történetei címmel készít rajzfilmsorozatot, Kapitány Frigyes Amiről senki sem mesél című animációja pedig egy hős gyurmahernyó kalandjait meséli el.
Makovecz-épületek kelhetnek életre
Öt új animációs film csaknem negyvenmillió forintos pályázati támogatásáról döntött legutóbbi ülésén a Médiatanács. Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező a toppikról készít animációt, Szalai Györgyi filmje pedig Makovecz Imre munkásságának állít emléket – olvasható a szervezet közleményében.
2012. 09. 17. 14:45
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!