Nem, nem csak a premiernek szólt a tömeg: még a napokban is szép sorok állnak a Madách Színháznál, hogy jegyet vegyenek a Mary Poppinsra − decemberre. Ezúton közlöm az előre lelkesedőkkel: jól teszik, amit tesznek. Aki pedig még nem hallott a muzikelről: hát jegyezze fel a noteszébe! Élve a darab egyik fülbemászó slágerének címével: a Madách előadása egyszerűen „supercalifragilisticexpi”, magyarul „szupefenofrenetikomaxikapitális”.
Igaz, ez a muzikel nem a semmiből jött. Már az alapanyag, P. L. Travers mesefolyama is a „csudálatos” Maryről – az első kötet 1934-ben jelent meg Angliában − alapmű a gyermekirodalomban. Mary álruhás tündér, a keleti szél hátán érkezvén, papagájfejes esernyőjével repül be a Cseresznye utca 17. lakóinak életébe, hogy a rakoncátlan Banks ikreket, Jane-t és Michaelt jóra okítsa dadaként, persze mindig szem előtt tartván, hogy „egy kis mézzel az orvosság is leszalad simán”. Csodákat tesz és mutat, az életet tiszta szemmel látni tanít, és végül az egész családot igazi szeretetközösségé varázsolja.
Mary Poppins (Oroszlán Szonja) és a papagájfejes esernyője. A keleti szél hátán érkeztek
Fotó: Madách Színház
Már a Disney 1964-es, öt Oscarral díjazott filmje (Robert Stevenson rendezésében, Julie Andrews főszereplésével) is megelőlegezhette volna a muzikelt, ugyanis a Disney számos filmjének zeneszerző és szövegíró testvérpárja, Richard M. Sherman és Robert B. Sherman több slágert komponált Marynek és társainak. Ám a mű színpadra vitele, amelyet újabb dalok írása előzött meg, csak 2004-ben valósult meg a londoni West Enden, a Prince Edward Theatre-ben – a művet Cameron Mackintosh adaptálta színpadra. A muzikel 2006-ban hódította meg a New York-i Broadwayt, Ausztráliában, Melbourne-ben és Sydneyben 2011-ben került színre, a magyar bemutató pedig megelőzte az új-zélandit.
Ugyan több helyütt is azt olvastam, hogy Szirtes Tamás vezetésével nonreplika változatban, azaz „saját rendezői koncepcióval és látványvilággal” mutatja be a Madách a darabot, annyi bizonyos, az egyik népszerű videómegosztó portál több filmecskéje szerint utóbbi, azaz mind a díszlet, mind a jelmez igencsak hasonlatos a már említett városok előadásaihoz – de ez igazából nem baj! A látvány ugyanis olyan, mintha a néző egy jó ízléssel megrajzolt mesekönyv eleven valóságába csöppenhetne bele – a díszlet ötletesen mindig változó, de sosem fennhéjázó −, nem lehet ennél jobb. Ráadásul engem már abban a pillanatban eltölt a hála, ha valódi zenekar szólaltatja meg a zenét, nem pedig gép. A Mary Poppins muzsikája amúgy elképesztő telitalálat: napokig nem megy ki az ember füléből – még Beethovenre sem.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!