Dörner György igazgató hangsúlyozta: A hatodik koporsó helyére bármelyik Csurka-darabot teszik is, azt mindenképpen húzódarabnak, szavai szerint évad-meghatározó darabnak tartja. A színidirektor úgy fogalmazott: meggyőződése, hogy A hatodik koporsóból készült előadás több embert érdekelne, mint ahányat nem vagy ahányan ellenzik a bemutatását. – Nem kihasználni egy ilyen lehetőséget üzleti ballépés – jegyezte meg. Elárulta azt is: valóban a Tarlós István főpolgármesterrel lezajlott beszélgetés döntött úgy, hogy egy másik Csurka-darabot mutatnak be, ám még nem tudják, hogy melyiket, több lehetőség is felvetődött. Korábban arról volt szó, hogy a Megmaradni című művet tűzi műsorra a színház, most Dörner György úgy nyilatkozott, hogy a terv még változhat. A direktor reméli, hogy egy, A hatodik koporsóhoz hasonló hasonló Csurka-darab ugyanolyan vonzerőt jelent majd a közönségnek.
A sajtótájékoztatón bemutatták a színház új logóját és honlapját, amelyen a színház virtuálisan bejárható, az új társulat megismerhető. A társulati tagok nevét felsorolva a színházvezető megjegyezte, hogy mellettük másokat is foglalkoztatnak a teátrumban, hiszen két színház megszűnt az évad végén, ezért lehetőségeikhez mérten megpróbálnak segíteni a korábban ott dolgozó művészeknek.
Pozsgai Zsolt, az Újszínház művészeti vezetője filmje bemutatóján Rómában tartózkodik, ezért a sajtótájékoztatón telefonon vették fel vele a kapcsolatot. Mint elmondta, az előző félév viharai után öröm számukra, hogy a színház jelenleg igazi nagyüzemben dolgozik. A Derzsi Jánossal való konfliktusáról szóló kérdésre úgy válaszolt, hogy az nem tartozik senki másra. – Ezzel a témával nem foglalkozom, egyrészt mert nem tartozik ide, másrészt pedig elmúlt – fogalmazott.
Dörner György a nagyszínpad első premierjeként a nyáron már játszott, Mert a mamának így jó! című darabot említette. A nagyszínpadi bemutatók között szólt Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek, Nyírő József Jézusfaragó ember és Tamási Áron Ábel című művéről is, amely decemberi premierrel lesz látható. A stúdiószínpadon most próbálják Csurka István Deficit című művét, műsoron tartják Kodolányi János Földindulás, Páskándi Géza Vendégség és Kocsis István Árva Bethlen Kata című művét, a tavaly már egy-két előadásban játszott Szűz és a szörny valódi bemutatóját pedig szeptember 21-én tartják.
A sajtótájékoztatón elhangzott: Pozsgai Zsolt Szeretlek, Faust! című darabját is műsorra tűzik a Mindszenty-év keretében. Terveznek továbbá gyerekelőadásokat Cipőfűző masniban címmel és sanzon-estet is láthat a közönség, a stúdiószínpadon hétfőnként zenés esteknek adnak helyet. A Thália Színházzal közös, Tizenegy perc című produkció továbbra is látható a Tháliában. Dörner György beszámolt arról, hogy a színház látogatottsága a kinevezése óta eltelt időszakban mintegy 80 százalékos, a jegyek a most induló évadra jól fogynak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!