Munkácsy-kiállítás: gimnazista lány a húszezredik látogató

Osztálykirándulásra érkezett Szegedre az a budapesti gimnazista lány, akit húszezredikként köszöntöttek a Móra Ferenc Múzeum Munkácsy-kiállításán csütörtökön; Imre Dóra a Jedlik Ányos Gimnázium tanulója.

Grund
2012. 09. 07. 0:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A meglepett fiatal a köszöntés után a sajtónak elmondta: szereti a művészetet, elsősorban a rajzot és a zenét, de a festészet sem áll távol tőle. A magyar festők közül Munkácsy Mihály munkássága korábban is érdekelte, a szegedi látogatás során számára a Golgota című kép és a Honfoglalás volt lenyűgöző.

Rákay Philip, a Munkácsy Alapítvány elnöke egy albumokból összeállított ajándékcsomagot adott át a fiatalnak.

Rákay Philip elmondta: szerinte Munkácsy életműve kiváló példája annak, hogy Magyarországról elindulva valakit tehetsége, szorgalma, kitartása és elképesztő munka iránti szeretete odáig vihet, hogy elindul a hírnév felé és világhírű festővé válik. „Különösen örülök, hogy a húszezredik látogató egy diáklány, ami azt bizonyítja, hogy nem csak az idősebb generációé a magyar kultúra” – tette hozzá.

A Móra Ferenc Múzeumban látható Aranyecset – Munkácsy Szegeden című kiállításon az egyik leghíresebb magyar festő mintegy félszáz alkotását láthatja a közönség. A már hétfőnként is nyitva tartó tárlatot több ezren tekintették meg az elmúlt két hónapban, a hosszabbított nyitva tartás és az ingyenes tárlatvezetések pedig nagy tömegeket vonzanak.

Az október közepéig látható kiállításon többek között bemutatják az Ásító inast és a Golgotát, valamint két olyan festményt is - az 1882-ben festett Olvasó nőt és a 1888-89-ben készített Hímző leányt -, amelyet még soha nem állítottak ki Magyarországon.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.