Nagy József: A művészet a politika felett áll

A Trafó új vezetője megtartja a korábbi műsorpolitika alapjait, és először leginkább francia kapcsolataira épít majd.

– Többször is fellépett a Trafóban, mindig kötődött hozzá. Művészként mit jelentett önnek ez az intézmény?
– Részese voltam a múltnak is: művészként számos alkalommal vendégszerepeltem itt, és amennyire csak tehettem, figyelemmel kísértem a programokat, a művészeti tendenciákat. A Trafó fontos szócsöve volt mindig a hazai kortárs kultúrának, remélem, ez a jövőben is megmarad.

– Furcsa helyzet állt most elő. A Trafó neve összeforrott az alapító-igazgató Szabó György alakjával, aki önnek régi barátja.
– Még mindig összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, hogyan változott meg minden egyik pillanatról a másikra a Trafóban. A Trafó körüli történések kapcsán keserűen tapasztalom, hogy mivé vált itthon a kulturális közeg, hogy mennyire átitatódott a politikával. Franciaországban nem szoktam ehhez hozzá. A művészet a jellegénél fogva felette kell hogy álljon az aktuálpolitika elvárásainak. Én a Trafóban csakis a művészetről akarok beszélni.

– Ön már Bozsik Yvette pályázatában is szerepelt művészeti tanácsadóként, de aztán eltűnt a neve a pályamunkáról.
– Az egy szerencsétlen félreértés volt. Egy baráti beszélgetéskor vetődött fel, hogy a nemzetközi kapcsolataim és a szakmára való rálátásom miatt tudnék-e nekik ötleteket adni, segíteni a műsorterveket kiépíteni. Természetesen segítettem volna nekik, de nem mértem fel ennek a súlyát, nem is gondoltam arra, hogy a csapatuknak a tagja legyek. Részemről ez nem volt járható út, így megkértem őket, engem ne tüntessenek fel.

– Végül is miért döntött úgy, hogy megpályázza az igazgatói posztot?
– A segítő szándék vezérelt: talán a jelenlétem, hogy kívülről érkezem, segíthet mielőbb rendet, nyugalmat teremteni. A széthúzás helyett az egymásra figyelésre kell most koncentrálni.

– Ahogy Bozsik Yvette, az ön személye kapcsán is felmerült, hogy a hivatalos kultúrpolitika szemelte ki erre a pozícióra.
– Kívülről így értelmezik. Én erről nem tudok. Soha nem voltam és nem is leszek semmilyen politikai pártnak a tagja. Mindig függetlenként teszem a dolgom és hozok döntéseket.

– Mi a terve a Trafóval? Megmaradna az intézmény profilja?
– Szabó Györgyék a kísérletező előadó-művészeti szférának adtak itt otthont, ezt nem kívánom bolygatni. Az itthoni és a Kárpát-medencei alkotókra, független társulatokra szeretnék nagyon odafigyelni, de az ő művészetüket elengedhetetlenül fontos nemzetközi kontextusba helyezni. Megdöbbentő viszont számomra az a fajta kategorizálás, amelyet itthon a művészet terén alkalmaznak. Meg kell értenem, hogy mindez miért alakult ki, az átjárások ellenére hogyan lehet ekkora szakadék a kőszínházak és a kísérleti csoportok között. Véleményem szerint nem elég ez a két alternatíva. Egy nem létező struktúrát kell kidolgozni a két rész között: úgy vélem, éppen itt az ideje, hogy a független szféra megizmosodjék, elég támogatást kapjon, és megújulva tehesse a dolgát. Párbeszédre van szükség, és ezt csak közösen lehet véghezvinni. Azt hiszem, a kint szerzett tapasztalataim alapján jelentős segítséget tudnék nyújtani ebben a folyamatban. De erre nyitottnak kell lenniük az alkotóknak, valamint a politikának is.

– Melyek most a legégetőbb feladatok?
– A késési fázisokat be kell hozni. Meg kell ismerkednem az itteni helyzettel, megoldást kell találni az emberhiányra, ami a legnagyobb baj jelenleg. Egyedül érkeztem, de még nem tervezem, hogy új munkatársakkal bővítsem a csapatot. Azokra támaszkodom, akik régen is itt dolgoztak. Ha átláttam a rendszer működését, akkor tudom csak, hogy milyen segítségre is lesz szükségem.

– A műsortervet Szabó György decemberig összeállította. Januártól azonban már nincs program. Kikkel kíván együttműködni?
– Először is ki kell lábalnunk abból a háborús helyzetből, ami kialakult a Trafó körül. Meg akarok nyugtatni mindenkit, hogy mindenkire odafigyelek. A célom, hogy a magyarországi és a külföldi alkotók közösen tudjanak dolgozni. Elsősorban – az idő rövidsége miatt – a franciaországi kapcsolataimat hívnám segítségül. De már tervezem például a színházi szférából Simon McBurney, Thomas Ostermeier, Christoph Marthaler egy-egy produkciójának a meghívását. Velük tervezzük egy európai előadó-művészeti szervezet létrehozását is – ez a jövőben segíthetné a Trafó és az itt fellépő művészek munkáját is. A táncművészek közül Francois Verret, Meg Stuart és Israel Galván neve vetődött fel eddig. Itthon pedig együtt kívánok működni a MU Színházzal, az Átriummal, valamint a nemsokára megnyíló Jurányi Inkubátorházzal.

– Mi lesz a kortárs galéria sorsa?
– Fenyvesi Áron, a galéria eddigi vezetője marad a posztján. A napokban ülünk le tárgyalni arról, hogy a jövőben milyen elképzelései vannak.

– Anyagilag milyen lehetőségeik vannak?
– Azt tudom, hogy szűk büdzséből gazdálkodhatunk. Most úgy látom, pályázati pénzekre és támogatókra lesz szükség a normális, megszokott működéshez.

– Ön és a társulata fellépne a Trafóban a jövőben?
– Úgy tervezem, hogy egy szezonban egy előadást hoznék létre mint koreográfus. Egy-két régebbi darabomat pedig műhelymunkára ajánlanám. A magyarkanizsai művészeti központommal – amit pár kollégával közösen alapítottunk – is szeretnék együttműködni.

– Az igazgatói kinevezéssel alkotóként most háttérbe húzódik?
– A jövő zenéje, hogy bírom-e energiával. Megértésre, segítségre van szükségem, hogy szellemi-művészi értelemben a legtöbbet tudjam kihozni magamból.